Telekommunikáció

Más lesz autóval a falnak hajtani, mint ha fociznánk

Mintegy hat évvel elődje után, 2020 őszén dobja piacra a Sony a világ legnépszerűbb konzoljának a következő generációját, a PlayStation 5.-öt.

Jim Ryan, a PS elnöke a Sony honalapján tudatta a dátumot azzal a kommentárral, hogy eredetileg áprilisban debütált volna a videojáték-konzol, így az emberek egyre inkább érdeklődtek a gép jövője iránt. Mentek a találgatások arról is, hogy mi lesz a neve az új szériának. A Wired kérdésére Ryan megkönnyebbülve válaszolta, hogy nem bonyolították túl az egész történetet, simán 5., azaz PlayStation 5. – stílszerűen a 4. széria után.

Fotó: AFP

A napokban a holland TechTastic blog a japán vállalat egy szabadalmi beadványára hivatkozva arról írt, hogy a PS5 már mesterséges intelligenciával (MI) támogatott digitális asszisztenssel is javítja majd a játékélményt. Az egyelőre PlayStation Assist néven emlegetett megoldás hangutasításokkal működik, és hasznos információkkal segíti a felhasználókat játék közben is. Hogy ebből pontosan mennyi valósul meg, azt még nem tudni, de annyi bizonyos, hogy a PS5 újratervezett, érintésalapú kontrollereket kap.

A PlayStation-vezér elmondása szerint az volt az egyik céljuk, hogy a felhasználók számára közvetlenebb, intenzívebb játékélményt biztosítsanak az új generációval. Újdonságot jelent a továbbfejlesztett haptikus visszajelzés.

Falnak rohanni egy autós játékban vagy ütközni egy focis játékban, mind más érzés lesz majd a gamernek. A különféle textúrák eltérését is érzékelteti majd a periféria, ha például a karakter egy füves mezőn halad át, vagy sárban kúszik

– mutatott rá Jim Ryan.

A kontroller is megújul, az L2/R2 már nemcsak sima kapcsolóként funkcionál majd, hanem képes érzékelni a lenyomása mértékét, így például közvetlenül vezérelhető vele a játékban használt íj megfeszítésének a mértéke.

A technikai újítások mellett nyilvánvalóan az új konzol ára érdekli az embereket.

Erről azonban semmilyen tájékoztatást nem adott a Sony. Egyes iparági források szerint – bár ezt a gyártó nem erősítette meg – az 5. generáció esetében „sima” alapverzió és PRO, vagyis professional változat is elérhető lesz.

Fotó: AFP

Ez az előzetes várakozások alapján mintegy 100-150 dollárral (nagyjából 40 ezer forinttal) kerül majd többe, azt azonban nem tudni, hogy mennyivel lesz jobb az alapváltozatnál. Az ötödik generáció már képes lesz 8K-s felbontású videók lejátszására, és mivel a játékokat – igaz, csak részlegesen – fel kell telepíteni a merevlemezre, nagyobb méretű SSD-háttértárral kerül piacra, amellett, hogy a hangminőség is javul.

Generációk:

PlayStation

A konzol első generációját a Sony 1994-ben mutatta be Japánban, rá egy évre pedig az USA-ban és Európában. Világszerte több mint százmillió darabot értékesítettek a modellből. Mintegy 8000 játék jelent meg a PlayStation 1.-re, a legnépszerűbb csaknem 11 millió eladott játékkal a Gran Turismo. 2005-ben álltak le a gyártással.

Fotó: AFP

PlayStation 2.

2000-ben követte az előző generációt. Az első, kizárólag japánban forgalmazott verziót leszámítva már DVD-formátumot is lejátszott, valamint ethernet porttal is felszerelték. A játékok és a hardverek tekintetében is kompatibilis volt az első PlayStationnel. 155 millió darabot értékesítettek belőle, a legnépszerűbb játék a Grand Theft Auto: San Andreas, több mint 17 millió példánnyal.

Fotó: AFP

PlayStation 3.

2006-ban jelent meg Japánban és Amerikában, Európában 2007-ben. Több mint 87 millió darabot adtak el belőle. Összesen négy változata van, ismeri a CD, DVD és Blue-ray lemezeket, van rajta Bluetooth és wifi. A PlayStation 3. volt az első olyan konzolja a Sonynak, amelyen már elérhető volt a PlayStation Network, ez játékok letöltését és egyéb szolgáltatások használatát is lehetővé tette.

Fotó: AFP

PlayStation 4.

A nyolcadik generációs játékkonzol 2013-ban jelent meg az USA-ban és Európában, érdekes módon Japánban később, csak 2014-ben került kereskedelmi forgalomba. Az eladások száma a százmillióhoz közelít.

Fotó: AFP

A videojáték-konzolok piacát napjainkban három szereplő uralja: a Sony, a Microsoft és a Nintendo. A DFC Intelligence kutatócég előrejelzései szerint az év végére a Sony várhatóan százmillió darabot fog eladni a PlayStation 4.-ből, a Microsoft pedig 52 millió darabot értékesít a rivális Xbox One-ból, amelynek új változata a PlayStationhoz hasonlóan 2020 végén kerül a boltok polcaira.

Jön a Stadia

A Google lehet a következő cég, amely kihasíthat egy darabot a videojáték-piacból: idén márciusban jelentette be a Stadiát. A novemberben startoló szolgáltatás lényege, hogy nem kell konzolt vagy számítógépet vásárolni, az okos vagy felokosított televízió is elegendő, hogy élvezhessük a felhőből streamelt játékokat. A Stadia az előfizetési díjért cserébe további játékokat nyújt. Két fajtából lehet választani: ingyenes vagy havi körülbelül tíz dollár, ez azt határozza meg, hogy milyen minőségben férünk hozzá a tartalmakhoz. Ezt követően a konkurenciához hasonló árakon kell megvásárolni a számunkra érdekes programokat. Fontos tudni, hogy a szolgáltatás az ígéretekkel ellentétben nem minden platformon és országban lesz elérhető a következő hónaptól, így – egyelőre – hazánkban sem.

playstation 4 PLAYSTATION konzolok Sony
Kapcsolódó cikkek