Telekommunikáció

A Huawei az egyeduralkodó az okostelefonok eladásában a világon

A kínai cég adta el a legtöbb okostelefont a világon az idei második negyedévben. Az elmúlt kilenc évben a listát a Samsung vagy az Apple vezette.

A kínai Huawei adta el a legtöbb okostelefont a világon az idei második negyedévben, maga mögé utasítva a sokáig listavezető Samsung dél-koreai céget.

Az elmúlt kilenc évbe a listát a Samsung, vagy az amerikai Apple vezette.

A Canalys piackutató cég szerdán azt közölte, hogy számításai szerint a Huawei 55,8 millió okostelefont adott el a második negyedévben, ami 5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Ugyanakkor

az eddig a lista élén álló Samsung értékesítése 30 százalékkal, 53,7 millió készülékre zuhant.

Fotó: WANG ZHAO / AFP

A Huawei a kínai piacon domináns, az általa gyártott készülékek 70 százaléka az ázsiai ország piacán talál vevőre. A június végével záródott idei második negyedévben a Huawei értékesítése Kínában 8 százalékkal nőtt, külföldön 27 százalékkal esett.

A Samsung alig van jelen a kínai piacon,

piaci részesedése nem éri el az 1 százalékot,

miközben legfontosabb piacain, Brazíliában, Indiában, az Egyesült Államokban és Európában a koronavírus-járvány miatt megcsappant az eladása a második negyedévben.

okostelefon Apple okostelefon piac Huawei Samsung
Kapcsolódó cikkek