Telekommunikáció

Vinnai Balázs váltotta Laufer Tamást az IVSZ élén

Az IVSZ – Szövetség a Digitális Gazdaságért éves közgyűlése Vinnai Balázst választotta meg elnökké, aki a pozíciót 10 éven át betöltő Laufer Tamást váltja a szervezet élén.

A napokban megtartott éves közgyűlésen Vinnai Balázs kapott bizalmat az IVSZ tagságtól, így a 42 éves szakember a következő három évben elnökként vezetheti a szervezet munkáját – közölte honlapján a szervezet. A tájékoztatás szerint Vinnai Balázs elmondta, hogy az elmúlt évek digitális forradalma megváltoztatta a játékszabályokat, az ezzel járó változásokra a szövetség megfelelően reagált, így több területen is eredményeket ért el.

Fotó: IVSZ / IVSZ

Az elnökség munkájában több mint egy évtizede részt vevő Vinnai Balázs IVSZ-es tervei között szerepel a kormányzattal való hatékonyabb együttműködés kialakítása az IKT szektor fejlesztésének területén, a KKV-k és startupok képviselete, a határon túli piacszerzési esélyeinek javítása, valamint a jelentősebb, összgazdasági érdekeket képviselő infrastrukturális fejlesztések és projektek felkarolása.

A szakértő szerint a hazai IT-szektornak új impulzusokat kell adnia, regionális szinten kell tevékenykednie és társadalmi dimenziókban kell gondolkoznia. Már csak azért is, mert az elmúlt időszak igazolta: egy erősen digitalizált gazdaság akár egy jelentős válság esetén is tud növekedni.

Az IVSZ új elnöke még tizenévesen alapította első cégét, a digitális banki termékek és webes alkalmazások specialistájává váló IND-t, amit 2013-ban vásárolt fel egy brit pénzügyi szoftvercég. 2017-től két és fél éven át alelnökként vezette a világ harmadik legnagyobb pénzügyi technológiával foglalkozó vállalatát, a Finastrát. Ezzel párhuzamosan társaival megalapította a Codecool programozó iskolát, amely mellett olyan hazai projekteket, cégeket menedzsel, mint a pénzügyi szoftverekkel és digitális banki értékesítéssel foglalkozó W.UP, valamint a BnL Start Partners startup-inkubátor.

Vinnai Balázs javaslatára a Közgyűlés tiszteletbeli elnöki pozíciót szavazott meg Laufer Tamásnak.

informatikai Vinnai Balázs Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ)
Kapcsolódó cikkek