Telekommunikáció

Pereskedés állíthatja meg a JEDI-t

Az Amazon által indított per miatt beragadt, sokat kritizált 10 milliárd dolláros projektet állíthat le a Pentagon.

A Pentagon Joint Enterprise Defense Infrastructure (Egyesített Védelmi Infrastruktúra) projektjét 2019-ben a Microsoft nyerte az Amazon előtt, mely azóta folyamatosan támadja az eredményt a bíróságokon és most végleg a süllyesztőbe kerülhet a Wall Street Journal szerint.

A 10 év alatt 10 milliárd dolláros felhőalapú program az amerikai hadsereg különböző adat rendszereinek konszolidálását,

a katonák számára jobb valósidejű információk biztosítását célozza valamint az amerikai védelmi minisztérium számára jó alapot biztosíthat a jövőbeli mesterséges intelligencia alapú képességek kifejlesztésére.

Fotó: AFP/Philippe HUGUEN

Miután a múlt hónapban egy szövetségi bíró elutasította a védelmi minisztérium indítványát a peres kérdések jelentős részének kidobására, pár nappal később Kathleen Hicks védelmi miniszter helyettes közölte, hogy felülvizsgálják a helyzetet, különös tekintettel a folyamatban lévő jogi ügyekre és később döntenek a projekt jövőjéről.

Mindez a Pentagon által a kongresszus számára január 28-án készített jelentést visszhangozza mely szerint a hosszadalmas jogi procedúra kérdésessé teszi a kezdeményezés jövőjét.

A vállalkozást számos kritika érte a törvényhozók részéről, mondván az egy cégre tervezett beruházások, ahol a győztes mindent visz alkalmatlanok és idejétmúltak az olyan hatalmas szervezetek esetében mint az amerikai védelmi minisztérium.

A projekt elengedésével a Pentagon a meglévő információtechnológia projektek kiszélesítésével és összefércelésével próbálkozhat szakértők szerint.

A Microsoft az amerikai lapnak elismerte, hogy a jogi huzavona miatti késlekedés árt az erőfeszítésiknek, de továbbra is készen állnak a célkitűzések teljesítésére.

Az Amazon nem nyilatkozott a kérdésben, ugyanakkor a bíróságon azt állította, hogy Donald Trump amerikai elnök tisztességtelen módon gyakorolt nyomást a Pentagonra, hogy megakadályozza a cég győzelmét a tenderen, mivel annak vezetője Jeff Bezos.

Trump a Washington Postot is birtokló Jeff Bezost vádolta a róla az újságban megjelent negatív képért, noha az újság állítása szerint szerkesztői döntései függetlenek. A Pentagon ugyancsak tagadta, hogy Trump vagy kormányának tagjai befolyásolták volna a döntést.

Korábban egyébként az Oracle éppen az Amazon ellenében igyekezett leállítani a tender eredményének kihirdetését, mindenesetre most komoly az esély, hogy az elhúzódó jogi procedúra lesz a JEDI veszte.

A Pentagon is segít az elsüllyedt tengeralattjáró keresésében

Ötvenhárom indonéz tengerész élete forog kockán.

 

Pentagon szerződés ORCL Oracle Microsoft Amazon
Kapcsolódó cikkek