Telekommunikáció

Átláthatóvá tennék a multik adózását az EU-ban

Az államai és törvényhozói megállapodásra jutottak arról, hogy a multinacionális cégekre szigorúbb átláthatósági szabályok vonatkozzanak a térségben – írja a Deutsche Welle.

A szabályozás – mely a két egymást követő évben legalább 750 millió eurós forgalmat lebonyolító cégekre vonatkozik – nem növelné a vállalatok adóterheit, ám arra kényszeríteni őket, hogy hozzák nyilvánosságra, melyik tagállamban mennyi alkalmazottal mekkora profitot érnek el és ezek után mennyi adót fizetnek.

Az unión kívül fizetett adókról is adatokat kellene szolgáltatniuk a cégeknek, ám ezt nem szükséges országok szintjére lebontani, mivel nem minden tagállam értett egyet a részletesebb szabályozással.

Fotó: Shutterstock

A megállapodáson dolgozó európai parlamenti képviselők szerint a szabályozás így is igazságosabbá teheti az adórendszert. Az Európai Tanácsot elnöklő Portugália szerint ez egy nagy lépés az igazságosabb adók fel.

A Tax Justice Network szerint évente 154 milliárd dollár vállalati tűnik el a cégek adóelkerülési gyakorlata miatt, melynek keretében a nyereség olyan alacsony adózású országokba kerül mint Írország, Hollandia és Luxemburg. A veszteség 36 százaléka az uniót érinti.

A javaslatot az Európa Parlamentnek még formálisan is el kell fogadnia, majd az Európai Tanács jóváhagyása is szükséges.

adóelkerülés EU transzparencia multik adó
Kapcsolódó cikkek