Csökkenést hozott az év eleje a gyártók által leszállított táblagépek számában, igaz, még mindig a Covid-járvány előtti szinten volt a forgalom. Az IDC előzetes adati szerint a január–márciusi időszakban 38,4 millió tabletet adtak el, ami éves összevetésben 3,9 százalékos visszaesés. Ennek ellenére az IDC szakemberei szerint nem várható drámai fordulat a táblagépek piacán, a mostani lassulás inkább a korábban már megszokott szezonalitás visszatérését jelzi. Emellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Covid-járvány kitörése után jelentősen megnőtt a kereslet a mobileszközök, így a tabletek iránt is, ami egyben azt is jelenti, hogy a 2020-ban és 2021-ben ilyen készüléket vásárlók az idén még nem feltétlenül cserélik le az eszközeiket.

A kutatócég szakértői szerint érdekes jelenség, hogy miközben az érett piacokon egyértelműen a kereslet csökkenése figyelhető meg, a feltörekvő piacokon néhány új szereplő sikeresen erősítette meg pozícióit, különösen azok, amelyek az okosmobilok esetében már jelentős eredményeket értek el, például a Realme, az Oppo és a Xiaomi. Ezek a gyártók ugyan egyelőre nem fenyegetik a szegmens meghatározó vállalatainak helyzetét, viszont a választék növekedésével a fogyasztók mindenképpen jól járnak.

A legtöbb táblagépet az első negyedévben az Apple szállította le, igaz, az amerikai társaság 12,1 milliós forgalma 4,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A második pozícióban lévő Samsung viszont javítani tudott éves összevetésben, 8,1 millió tabletet szállított le, és ezzel 3,5 százalékkal múlta felül 2021. első negyedévi eredményét. A harmadik Amazon szintén tudott erősíteni, 6,3 százalékkal nőtt a forgalma, igaz, az ő esetében már jóval kisebb tételről van szó: 3,7 millió tabletet tudott eladni.

Az öt piacvezető gyártó közül a Lenovo értékesítése zuhant a legnagyobb mértékben, 3 millió táblagépet szállított le a január–márciusi időszakban, ez 25,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A Huawei 2,2 milliós forgalommal az ötödik számú gyártó volt az év első három hónapjában, az ő forgalma 17,2 százalékkal csökkent 2021 első negyedévéhez képest.

Az IDC a tabletekkel együtt a Chromebookok forgalmi adatait is közölte, ebben a szegmensben hatalmas visszaesést mért a kutatócég. Az első negyedévben 5,1 millió ilyen eszközt szállítottak le, ami 61,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A Lenovo bizonyult a legnagyobb gyártónak a Chromebookok esetében, igaz, ez mindössze 1,2 millió leszállított készüléket jelentett, ami több mint 65 százalékos csökkenés éves összevetésben.

 

***képalá***

Az IDC előzetes adati szerint a január–márciusi időszakban 38,4 millió tabletet adtak el