Berobbant a jó idő május végére a Balatonon is, ahol a vendéglátók és programszervezők is hónapok óta készülnek a nyárra. Konkrétan arra, hogy végre megmutathassák, milyen újításokat találtak ki a kályha mellett ülve – összegezte az enyhe, de hosszú tél és rövid, de télies tavasz előkészületeit Budavári Dóra, a szombaton kezdődő Szent György-hegy hajnalig program ötletgazdája.

A Színes falu, színes ház elsőként átadott alkotása, a Káli istennő és alkotója, Jakócs Dorottya 


A balatoni felvidéken megvalósult és továbbvitt fejlesztésekből és most indult új projektekből adtak ízelítőt a sajtónak nemrég a Hello Északi Part túra szervezői. A déli partiak már korábban bemutatkoztak.

A nyárindító tanulmányút Zánkán, egy street art projekt bemutatóján kezdődött, amely a Kultháló VEB2023 egyik helyszíne. 

A Színes falu, színes ház projekt keretében összesen hat  alkotás készül el,

az első közülük Jakócs Dorottya Káli istennő című alkotása, amely a Kisbirtokon készült el. 

A „Színezzük ki együtt Zánkát!” akció keretében kortárs képzőművészek helyezhetnek fel alkotásokat: street art, balatoni felfogásban, a faluképbe illő és a helyi kontextusba beágyazott falfestményekkel. A képeket szakértői beszélgetésekkel, művészeti sétákkal és improvizációs koncertekkel fűszerezve mutatják be, minden hónapban egy újabbat. 

Mennyibe kerül a minőség a Balatonnál?

A tavalyi számokhoz képest 15–25 százalék közötti árnövekedést prognosztizál a Balaton környéki szálláshelyeken a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke. A Balatoni Kört képviselő strandbisztró-tulajdonos szerint a hozzájuk tartozó vendéglátóhelyek árai nem fogják megdöbbenteni a vendégeket.

Szeptemberben pedig jön a finálé: a helyi gyerekkórus és asszonykórus, valamint a résztvevő underground pop, jazz, soul zenészek adnak közös koncertet a Kisbirtokon, aminek rendezvényterme a felújított pajta lett.
A zánkai Kisbirtok révén gazdagabb lesz a környék eseménynaptára, 

a komplexumban élőzenés kézműves foglalkozások, családi események, nemzetközi előadók koncertjei, piac kap helyet

– tudtuk meg Szabó Andrea házigazdától, aki budapesti  életét cserélte fel a balatoni hétköznapokra, mert hisz a térség erejében és jövőjében.

Az északi parti gasztronómia egyik közismert szereplője, a nemrég felújított Hableány étterem, amely szintet lép, és a minőségi regionális konyhát kínálja a Badacsony szívében.

Lazacpisztráng a Hableány étlapján


Az étterem épülete a Laposa Birtok központja is egyben, ahol a télen-nyáron nyitva tartó Hableány borbárként és borboltként is működik, és a látogatók a csúcstechnikával felszerelt borászatban is tehetnek egy vezetett sétát. Az étterem nyári étlapjának kóstolóján megújult választékot tükröz, a korábbinál lazább, könnyedebb és magasabb minőségű ételsort. 

Az alapanyagok egy része a környékről származik, de a pizzákhoz a lisztet Olaszországból hozzák. Az egyedülállóan széles italválaszték gerincét továbbra is a saját borok és pezsgők adják

– meséli Laposa Bence. 

Jövő hétvégén a Balatoni Pezsgés nevű rendezvénynek ad helyet a Hableány,

amikor tucatnyi balatoni borászat mutatja be új pezsgőit. Az étteremben június 10-én a Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet, Büttner Borbirtok, Éliás Birtok, Feind Pincészet, Garamvári Szőlőbirtok, Gilvesy Winery, Istvándy Birtok, Kern Pincészet, Laposa Birtok, Pálffy, Szászi Birtok, Zelna ad kóstolót a tó környéki buborékos italokból.

St.Györgyhegy
A Szent György-hegyi pincék fesztiválja ma délben kezdődött


Ugyancsak a helyi boroké a főszerep a nyárindító rendezvényként beharangozott  Szent György-hegy hajnalig során, ahol több mint 20 hegyi pince nyitja meg kapuit a látogatók előtt. A régió legnagyobb nyárindító boros fesztiválja több szempontból is érdekes, ugyanis vannak pincék, amelyek csak ekkor látogathatók, és

ilyenkor biztosan nyitva tart a világ legkisebb borszaküzlete is, amely a Sárkányvölgyben található,

ahol Borbolt a völgyben néven működik.

A pop-up borbolt random nyitvatartással, Budavári Dóra tulajdonos személyes kedvenceiből álló választékkal, 15-20 helyi pincészet boraival segíti a környékbeli kisebb-nagyobb pincészetek italait megismertetni az arra járókkal. 

A mediterrán hangulatú fedett terasz Szigligeten.
Fotó: Pesthy Marton

Nem sokkal messzebb, a szigligeti Kikötő étterem tulajdonosai által megálmodott és megvalósított mediterrán Mérce tapas bár az újabb friss kezdeményezés, ami a maga műfajában hiánypótló az Északi parton. A hatalmas fedett terasz a tengerparti életérzést hozza el zord időben is, így a hosszúra nyúlt szeles-esős tavasszal is nyitva tudott tartani.
A tapas túl szűk volt, szerettek volna gasztrokirándulásokat tenni más tengerpartokra is, így 

letettük a voksunkat a szenvedélyes mediterrán konyha mellett, amibe a balkáni életérzés ugyanúgy belefér, mint a hal, a tengeri herkentyűk, a tapasok, a paella, az osztriga, na meg a tészták 

– mondja Vincze Péter üzletvezető-társtulajdonos. A kínálat alapját a pasta és a pizza adja, amihez egy Magyarországon egyedülálló olasz tésztagépet helyeztek itt üzembe. 

A tulajdonosok kreatívan használják ki a gép kapacitását, ugyanis a szomszédos kisboltban és az étteremben is alapanyagként is forgalmazzák a 48 és 72 órás pizzatésztát. Az itallapon szereplő több mint 80 gin és 100 fajta koktél egyaránt azt jelzi, hogy a szigligeti vendéglátósok nem aprózzák el, vastagon szeretnék beleírni magukat a térség gasztrotörténelmébe.