Az American Express kutatása szerint már több mint 12 millió brit foglalt repülőjegyet, transzfert vagy szállást nemzetközi utakra, és 1753 fontot kíván elkölteni egy átlagos külföldi nyaralásra, de mi a helyzet a magyar utazási piacon?
Hagyományosan decemberben kezdődött és március végéig tart az előfoglalási időszak a turizmusban, amikor a nyaralások árából – jellemzően repülőjegy, szállás, transzfer, szállodai elhelyezés és ellátás –
átlagosan 10-15 százalék árengedményt adnak a korán elköteleződőknek az utazási irodák.
A gyerekekkel vakációzóknak mielőbbi döntést javasol Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke, mondván, hogy aki konkrét időpontban és konkrét helyre akar menni, biztosabb, ha időben lefoglalja a nyaralását.
Tavaly és tavalyelőtt kiemelkedően jó évet zártak az utazási irodák, jobbat, mint a sokáig etalonnak tartott 2019-es évben.
A slágerlistákat azonban még mindig nem írták át, idén is
Egyre többen vetik fel a gondolatot, hogy a klímaváltozás miatt többen akarnak majd északra menni, de erre még nincs felkészülve az ottani turisztikai infrastruktúra, ez a klasszikus üdülőhelyeken van kiépítve nagyszámú vendég, nyári tömegek kiszolgálására – fogalmazott a MUISZ elnöke.
A brit Expedia online utazási iroda azt közölte, hogy 2025-ben megnövekedett a fő turisztikai gócpontok közelében található, kevésbé ismert úti célokra irányuló keresések száma. Információik szerint az utazók 63 százaléka állította, hogy következő utazása során valószínűleg „kerülő úti célt” keres fel.
Ilyen lehet például Girona, a potenciális barcelonai nyaralóknak, és Krabi azoknak, akik Thaiföldön belül Phuketre utaznának.
A túlturizmus elkerülését célzó kerülő utak vagy pufferzónák felfedezése, azaz a zsúfolt turisztikai célpontok forgalmát enyhíteni, térben és időben szétteríteni hivatott, kevésbé ismert területek bevonása új törekvés.
Igazán nagy különbségek aligha lesznek a kereslet irányában 2024-hez képest, az úti célok adottak, a fapados és a charterjáratok is, az utóbbi az irodák által előre megrendelt és leszerződött járatokat jelenti.
Újdonságok időnként mégis vannak, a Kanári-szigetek látványosan beindult, már mind a négy szigetre mennek magyar csoportok,
és a téli időszak kínálatában stabil szereplővé vált heti egy-két charterrel a tavalyi nóvum, Omán, valamint Zanzibár.
Egyelőre nem lehet még tudni, hogy milyen nyári szezon lesz, mennyien, hova és többségében mennyiért utaznak, még csak most erősödik az előfoglalási kedv, áprilisra lesz több konkrétum és pontosabb 2025-ös nyári prognózis.
A kiutazó turisztikai keresletet elsősorban fapados járatok alakítják, ahová közvetlen repülőjárat van, oda elindulnak a vakációzók.
Az idei nyár új felfedezettje lehet Albánia, amely már tavaly is megjelent a kínálatban, de a Wizz Air járatnyitásával még markánsabban megjelenik majd a potenciális úti célok között, mert ár-érték arányban a magyar piacon is versenyképes.
Apropó, árak
A britek átlagosan csaknem 870 ezer forintos vakációs keretét nem éri el, de nem keveseknél persze meg is haladja a nyaralásra szánt összeg.
Molnár Judit információi szerint
a hétéjszakás nyaralások között a 400 ezer forint per fő árszint akciósnak számít, az 500 ezer forintos is kedvező, és nagyjából itt van a tömegpiaci sáv is.
Ennyi pénzért a közlekedés, szállás és étkezés is benne van az árban, a programok többsége azonban nincs.
A magyarok aktívak, a kirándulások, a fakultatív programok iránt körükben, illetve körünkben nagyobb az igény más országok utazóihoz képest – mondta Molnár Judit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.