Bővíti kapacitásait a Kemira GrowHow

Ipar | Vállalatok

Újabb több százmillió forintos beruházást tervez peremartoni üzemében a Kemira GrowHow (KGH) – mondta lapunknak Zajácz István, a társaság kereskedelmi és marketingigazgatója. A júniusban kezdődő beruházással a vállalat a gyár kapacitásának növelése mellett a termékek minőségét is javítani kívánja. A KGH 2004-ben vásárolta meg a korábban a Transcenter Műtrágyagyár Kft. tulajdonában lévő peremartoni egységet, s az azóta közel egymilliárd forintot költött a gyár modernizációjára. VG

Többletforrást kap a szolnoki vízilabda és futball

Az állam 170 millió forintos pluszforrást ítélt oda a két sportágnak.

Összefogás a biztonságos újraindulásért

A 65,5 millió embert foglalkoztató szektor a szakmai szervezetek előrejelzése szerint még a pandémia vége előtt összeomlik.

Állami mankóra szorul a vendéglátóipar

Óriási bajban van a járvány miatt foganatosított korlátozások közepette tetemes veszteséget szenvedő vendéglátóipar Romániában.

A szervezeti kultúra innovációt és versenyképességet befolyásoló tényező

A szervezeti kultúra versenyképességet befolyásoló, válságálló képességet erősítő szerepére egyre több kutatás hívja fel a figyelmet. Vélemény.
Világgazdaság Piactér