Felfedi a valóságot a rövidülő kórházi várólista

Egészségügy | Vállalatok
Budapest „Európa egyik legrövidebb várólistája van Magyarországon” – mondta tegnap a köztelevízióban az egészségügyért felelős államtitkár.

Ónodi-Szűcs Zoltán szerint várólista „már nem nagyon van”. Ez a megfogalmazás a valóságban azt jelenti, hogy ma Magyarországon 35 ezer műtétre várakozó van, másfél-két év alatt 77 ezerről csökkent a felére. A gondot a területi különbségek okozzák: ahol sokat kell várni műtétre, ott keveset végeznek. Magát megnevezni nem kívánó orvosszakmai forrásunk szerint ez rávilágít arra, hogy ahol nincs elegendő orvos, forrás vagy orvosi technika, onnan el kell vinni a jól teljesítőkhöz a kapacitást. Ez osztályok megszűnését, adott esetben kórházak bezárását is jelenthetné, amit már sokan, régóta kívánnak a javulás érdekében.


Rudner Ervin, a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagja a Mediaworks központi szerkesztőségének csütörtökön megerősítette: jelentősen lerövidült és kitisztult a kórházi várólista, és csökkent a műtétre várakozók száma is, amiben komoly segítséget jelentett a tavalyi öt- plusz egymilliárd forintos többletforrás. Az ötmilliárd forintot idén ismét megkapják a magyarországi kórházak.


A kórházi főigazgató kiemelte: a várólista-csökkentő program a műtétszámot szabályozó teljesítményvolumen-korláton (tvk) felüli finanszírozást adott, és 10 százalékkal emelte a tb-támogatást is. Tavaly így 13 ezerrel több várólistás műtétet tudtak elvégezni. A cél az, mondta a szakember, hogy a kisebb műtéteket három, a nagyobbakat hat hónapon belül elvégezhessék, ami szakmai szempontból még talán elfogadható, és a betegek részéről is talán tolerálható. Ez volna az EU-átlag is egyébként, amitől nem vagyunk messze, tette hozzá a szövetség elnökségi tagja. Balassa T.


Két év fél év a csípőműtétig


Az OEP adatbázisa szerint 2013-ban még 4,5 évet kellett várni a győri kórházban csípőműtétre, ez most átlagosan egy évre csökkent, de a legtávolabbi kitűzött időpont 2018 júniusa. Hosszú a várakozási idő a térdprotézisműtétekre is, átlagosan 508 napot kell ma erre várni Magyarországon (Pécsen 877-et, 2018-as műtét is be van jegyezve), 6564-en vannak a listán összesen. Kétszer ennyien, 12 483-an iratkoztak föl szürkehályogműtétre, erre átlagosan 145 napot kell várni, a legtávolabbi ma ismert műtét 266 nap múlva lesz. A két klinikán végzett nyitott szívműtétre 956-an várnak, átlagosan 205 napig teszik ezt.

MAGYAR VÁLLALATOK, CSALÁDI VÁLLALATOK - HOGYAN LEGYÜNK SIKERESEK?

Nekik már sikerült. Mi van a sztori mögött? Szeptember 28-án Balogh Levente, Gablini Gábor elárulja.
Részletek: rendezvenyek.vg.hu

22:00
Gazdaság

Nagy üzlet lesz a mesterséges intelligencia a régióban is

Gyors növekedés várható régiónkban a mesterséges intelligenciára épülő megoldások piacán, a közeljövőben pedig itthon is elkezdődhet a terület egyik úttörője, a Watson üzleti célú felhasználása.
09:20
Gazdaság

Több sebből is vérzik az atomegyezség

A nagyhatalmak megpróbálják rábírni Donald Trump amerikai elnököt, hogy ne mondja fel az Iránnal kötött nukleáris megállapodást.
Világgazdaság Piactér