Nagy mértékben megnövekedett a szervátültetések száma

Egészségügy | Vállalatok
Több mint 17 százalékkal emelkedett a szervátültetések száma Magyarországon az elmúlt évben 2012-höz képest annak nyomán, hogy hazánk csatlakozott az Eurotransplant nemzetközi szervcsereszervezethez - jelentette be Szócska Miklós szerdán Budapesten.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára szerint az eredmény annak is köszönhető, hogy Magyarországon szakmai konszenzus jött létre a szervátültetés infrastrukturális hátterének fejlesztéséről, a nemzetközi szervezethez történő csatlakozásról. Ugyanis a transzplantáció olyan költséghatékony gyógymód, ami ráadásul teljes életet is biztosít a betegek számára – mondta.


Szócska Miklós hozzátette: a hatékonyság növeléséhez ugyanakkor szükséges a várólisták bővítése, mert több embernek könnyebb megfelelő szerveket találni az Eurotlansplant keretében.

10:28
Gazdaság

Sokba kerül Németországnak a nagykoalíció

Négy hónappal a választás után kedden megkezdődhetnek végre a konkrét kormányalakítási tárgyalások Németországban.
09:36
Gazdaság

Részben leállt a kormányzat működése

Megmerevedtek az álláspontok, ennek ellenére a hét végén is folytatódott az egyeztetés az amerikai kormányzat működésének finanszírozását átmenetileg biztosító törvényről.
Világgazdaság Piactér