Feladatok és támogatás az önkormányzatoknak

Ipar | Vállalatok

A hulladékgazdálkodás területén az önkormányzatok egyik legfontosabb feladata az idén a helyi vagy települési hulladékgazdálkodási tervek elkészítése. A jogszabályok augusztus 3-ig szabnak határidőt, hogy a terveket a helyhatóságok önkormányzati rendelet formájában kihirdessék. Hornyák Margit, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezetője a XIII. Országos Önkormányzati Környezetvédelmi Napokon tartott előadásában kifejtette: számos más jogalkotási feladat is hárul az önkormányzatokra. Többek között a közszolgáltatás ellátásának módját és feltételeit is rendeletekben kell szabályozni. A jegyzőnek kormányrendeletben megszabott feladatai vannak, ami alapján számos olyan esetben jogosult eljárni, amelyek kapcsán az érintettek gyakran a környezetvédelmi felügyelőséghez fordulnak, emellett a hulladékgazdálkodás területén az önkormányzatokra komoly feladat hárul az egészségügyi hulladék szelektív gyűjtése, az építési-bontási hulladék kezelése kapcsán.

Mindenesetre a legfontosabb helyi hulladékgazdálkodási feladat a közszolgáltatás megszervezése, értve ezalatt a közterületek rendjének és tisztaságának biztosítását is – hívta fel a figyelmet Hornyák Margit. Ennek módjára a törvény több lehetőséget is biztosít. A feladat egyedi, nem kell egyénileg végrehajtani, hanem több önkormányzat összefogásával is meg lehet szervezni. Ehhez a közös feladatellátáshoz az Európai Unió és a KVM jelentős anyagi segítséget nyújt az önkormányzatoknak.

A hazai önkormányzatok mindeddig az előcsatlakozási alapból kaphattak jelentős öszszegeket. A környezetvédelem területén az ISPA segítségével 12 komplex hulladékgazdálkodási rendszer részesült támogatásban, s az első beruházások kivitelezési munkálatai tavaly kezdődtek meg. A hulladékgazdálkodás címén meglévő összegeket így szinte teljes egészében sikerül lekötni, s a 2000-től rendelkezésünkre álló évi 44 millió euróból hét szennyvízkezeléssel kapcsolatos beruházás is támogatást kapott, amelyek közül több helyen ugyancsak megkezdődött az építkezés a tavalyi évben.

Taggá válásunk után a kohéziós és strukturális alapokból nyílik lehetőség a beruházások megvalósítására. Jelentős változás lesz az is, hogy míg az ISPA keretében az EU a pályázatok költségvetésének 75 százalékát állta, a kohéziós alapok esetében elméletileg 80-85 százalék finanszírozható uniós pénzekből, igaz, a gyakorlatban ennél alacsonyabb arány várható a projektek többségénél. A strukturális alapokból 50-75 százalékot fedez az EU, amelynek kapcsán a környezetvédelmi és infrastruktúra operációs program keretében 545,7 millió euró áll rendelkezésre 2004 és 2006 között.

Egyelőre állják a sarat a vállalkozások

A következő egy-két hónapban várhatóan drasztikusan esnek a cégalapítások, de az elhúzódó túlélési küzdelem miatt a megszűnések száma csak később lódulhat meg.

Történelmi csúcson a norvég munkanélküliség

Norvégiában az eddigi rekordot az 1930-as évek elején, a nagy gazdasági világválság idején jegyezték fel.

Szárnyra kapott a netes vásárlások piaca a járvány hatására

Egyre szívesebben végzik a magyarok webshopon keresztül a napi bevásárlást. Sok kereskedőt az online értékesítés menthet meg.

Tizenhárom klubot fizetésképtelenség fenyeget a Bundesligában

Hét klubbal szemben május végén csődeljárás indulhat, amennyiben addig sem indul újra a labdarúgóélet Németországban.
Világgazdaság Piactér