Felpörgeti az alkalmazásfejlesztést az Oriana

Vállalatok
Százszázalékos forgalomnövekedést hozott a múlt évben az Oriana Kft.-nek a cég által kidolgozott új alkalmazásfejlesztési megoldás, amelyre alapozva az idén már Csehországban, Lengyelországban és Németországban is terjeszkednének.

A vállalat által kialakított platformnak köszönhetően mire az ügyfélben felmerül az igény egy üzleti alkalmazás iránt, addigra a fejlesztés 60-70 százaléka már meg is történt, hiszen kész üzleti alkalmazásminták állnak a rendelkezésére.


A múlt évben 460 millió forintos árbevételt ért el az Oriana Kft., ami duplája volt a 2012-esnek, a vállalat adózás előtti eredménye pedig 120 millió forint volt – mondta el a vg.hu-nak Kovács Péter, a cég ügyvezető igazgatója. A társaság vezetőjének közlése szerint a számottevő bővülést az alkalmazásfejlesztési piacot jelentősen átalakító újdonságuknak köszönhetik, amellyel minden eddiginél gyorsabban fejleszthetők a dobozos, célszoftvereknél személyre szabottabb, rugalmasabb, de az egyedi fejlesztéseknél akár 50 százalékkal olcsóbb üzleti alkalmazások.


Kovács Péter a vg.hu-nak elmondta, hogy a tavalyi növekedési ütem az idén várhatóan már nem lesz tartható, de így is 600 millió forint körüli forgalommal számolnak 2014-ben a vállalatnál. A cég kiemelt figyelmet fordít ebben az évben a nemzetközi terjeszkedésre is, Csehországban, Lengyelországban és Németországban keresnek partnereket, akiket kiképeznének a technológia alkalmazására. A külföldi partnerek saját ügyfeleiket szolgálnák ki, az Oriana pedig a licencdíjból kapna részesedést – ismertette a tervezett üzleti modellt a cég ügyvezetője.


Magyarországon többek között a Citi Bank, a Telenor, a Vodafone és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság részére fejlesztettek különböző alkalmazásokat az új megoldás segítségével. Az Oriana tavaly 25 munkatárssal dolgozott, a cég munkáját 10-15 külső fejlesztő is támogatta. Kovács Péter várakozásai szerint az év végére 35 alkalmazottja lesz a magyar tulajdonban lévő informatikai vállalatnak.


Szakértői előrejelzések szerint a business process management (BPM) alkalmazások piaca 2016-ig évente átlagosan 14 százalékkal növekszik. Az átláthatóbb és hatékonyabb működés érdekében egyre több vállalatnál lenne igény üzleti alkalmazások iránt, azonban az egyedi fejlesztések kockázatai és magas költségei eddig sok céget visszatartottak az ilyen beruházásoktól. A másik opció a kötött funkcionalitású célszoftverek használata volt, amelyek viszont egyáltalán nem vagy csak nehezen alakíthatók, és nem is alkalmasak minden feladatra.


Az Oriana megoldása egy teljesen új megközelítést képvisel, és jelentősen átalakítja az alkalmazásfejlesztési piacot. A technológia alapja az egyedi fejlesztésű Effector alapmotor, egy funkcióban gazdag és folyamatosan fejlődő platform. A motorra épülnek rá előre programozott modulok, az úgynevezett alapsémák. Ezekből állnak össze a kész üzleti alkalmazásminták, amelyek olyan tipikus üzleti problémákra kínálnak megoldást, mint például CRM, ügyfélszolgálat, termeléskövetés, projektmenedzsment vagy pályázatkezelés. Egy üzleti problémával szembesülő vállalat már kész alkalmazásmintákból válogathat, amelyet a szintén előre lefejlesztett alapsémákkal lehet teljes mértékben testre szabni az egyéni igényei szerint.


„Mire az ügyfélben felmerül az igény egy üzleti alkalmazás iránt, addigra a fejlesztés 60-70 százaléka már meg is történt, hiszen kész üzleti alkalmazásminták állnak a rendelkezésére. Egyedi, prototípus alapú fejlesztési módszertanunk segítségével rögtön az első konzultáció után láthatja a saját alkalmazásának próbaverzióját, így pontosan tudja, hogy mire mond igent. Ezzel a módszerrel az egyedi fejlesztéssel megegyező funkcionalitású, 100 százalékban személyre szabott szoftvert tudunk kínálni közel feleannyi idő alatt, és jóval alacsonyabb áron” – mondta el Kovács Péter.


Mivel a technológia nyílt XML szabványon alapul, ezért a vállalatok szabadon módosíthatnak az alkalmazásukon, és akár saját maguk is fejleszthetnek további sémákat. Az Oriana egy új alkalmazásfejlesztési ökoszisztémát épít, amelyben az ügyfelek és a viszonteladó partnerek hozzáférhetnek az alapsémákhoz és alkalmazásmintákhoz, és felhasználhatják azokat saját fejlesztéseik során.


 Az ökoszisztéma koncepciójának köszönhetően az alapsémák és az üzleti alkalmazásminták gyűjteménye folyamatosan bővül, hiszen az ügyfelek és a partnerek saját fejlesztéseiket is elérhetővé tehetik a közösség számára. Az ügyfelek szabadon dönthetnek arról is, hogy melyik viszonteladó partnerrel szeretnének együttműködni.

06:44
Gazdaság

Újabb rekordok előtt áll a magyar export

Az elmúlt év 360 millió dollár értékű izraeli kivitele után minden feltétel adott az exportvolumen növekedéséhez – mondta a Világgazdaságnak adott interjúban Kun Gábor, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgató-helyettese.
18:47
Gazdaság

Csúcsra repítette Draghi az eurót

Változatlanul hagyta a kamatszintet az uniós jegybank, de továbbra is fenntartja a lazító program kiterjesztésének lehetőségét, ha a körülmények indokolják.
Világgazdaság Piactér