India: erősödő olajkapcsolatok

Energia | Vállalatok

Az indiai kormány külföldi olaj- és gázipari társaságokat kíván bevonni az országban folyó szénhidrogén-feltárásba és -termelésbe. Ennek érdekében a helyi olajszakma képviselői világ körüli bemutatkozó útra indulnak. Az öt nagyvárost érintő road-show három hétig tart, Londont, Dubait, Houstont, Calgaryt és Moszkvát veszi célba – jelenti az RBC. Mint az ország olajminisztere, Shankar Aiyar közölte, India 225 milliárd hordó olajegyenértéknyi olaj- és gázkészlete arra vár, hogy felfedezzék.

Az indiai cégeknek is nagy terveik vannak külföldön, mindenekelőtt Oroszországban – áll a Washington Post összefoglalójában. A lap idézi India külügyminiszterének egy olajipari konferencián tett bejelentését, mely szerint országa saját olajigénye kielégítése érdekében határain kívüli olajérdekeltségekre kíván szert tenni. Az állami indiai olajtársaságnak máris 20 százaléka van a Szahalin-1 projektben, be kíván szállni a Szahalin-3-ba is, s ismert, hogy szemet vetett az éppen feldarabolás alatt álló Jukosz értékes részeire is.

India csak 30 százalékban képes kielégíteni saját olajigényét, de gazdasága a következő két évtizedben várhatóan évi 7-8 százalékkal nő, tehát a mostaninál sokkal több olajra lesz szüksége. Ennek kielégítésére az indiai olajtermelésnek 2010-ig évi öt százalékkal kell nőnie Natwar Singh külügyminiszter szerint. Ekkorra az ország a világ negyedik legnagyobb olajfelhasználója lehet az USA, Kína és Japán mögött.

Az indiai tervekben jó lehetőséget lát saját maga számára több olyan ország is, amely éppen olajipari beruházókat keres. Az Indian Times arról a napokban számolt be, hogy több nyugat-ázsiai olajtermelő ország is kedvező ajánlatot tett indiai olajcégeknek. Elsőként Szaúd-Arábia ajánlotta fel számunkra, hogy építsenek egy olajfinomítót a királyságban. A létesítményből harmadik országokba lehetne olajtermékeket exportálni. A szaúdi hatóságok már előminősítették az indiai ONGC céget, így az most szaúdi olajmező-fejlesztésekre is pályázhat. Másodikként Omán lépett, amikor a Reliance Industries társaságnak egy part menti olajlelőhely kiaknázását kínálta fel az Ománi-öbölben. Azt is megígérte, hogy Újdelhi felkerül arra a listára, amelynek szereplői kedvező feltételekkel vásárolhatnak tízezer hordó olajat.

35 milliárdos tőkebevonás a Boltnál

A befektetésből a cég további terjeszkedését finanszírozza.

Ezekre a költségekre kell számítani egy gyermek születésekor

A bevásárlólista számos tételt tartalmaz, a terhesruháktól a babakocsiig mindennel számolni kell.

Távolinak tűnik még a német talpra állás

Számottevően javult a német piaci szereplők üzleti hangulata, de az elemzők szerint bő két év, mire az ország visszatér a járvány előtti fejlődési pályára.

Megugrott a házasságkötések száma

Január és március között 12 271 pár kötött házasságot. Csökkent a természetes fogyás Magyarországon.
Világgazdaság Piactér