Most indul a Balatonra? Hosszú útra számíthat

Közlekedés | Vállalatok
Az M7-es autópályán és a 7-es főúton lassú a haladás a Balaton felé – közölte az Útinform honlapján péntek délután.

Azt írták: „élénk a forgalom”, Budapesttől a Balaton felé telítettek a sávok, helyenként lelassulnak a járművek.

Székesfehérvárnál a 63-as kilométernél korábban két autó is összekoccant. A sérült járművek már a leálló sávon vesztegelnek, de továbbra is több kilométeres a torlódás.

Emellett a Balaton térségében a 7-es főúton is lassabb haladásra kell számítani – emelte ki az Útinform, amely szerint érdemes az M6-os autópályán Adonyig menni, majd Szabadegyháza – Sárosd – Sárkeresztúr érintésével a 63-as főutat használni, s onnan érhető el ismét az M7-es autópálya.

Ön mit gondol erről? Mondja el véleményét!

Conor McGregor tehette zsebre a legtöbbet a sportolók közül

A koronavírus-járvány ellenére is rekordközeli összeget vihettek haza a legjobban fizetett sportolók.

A vártnál is nagyobb az amerikai infláció

Áprilisban több mint 12 éve nem látott ütemben emelkedett az infláció az Egyesült Államokban.

Év végére elérhetik a járvány előtti szintet a britek

A brit gazdaságra kevésbé súlyos hatást okozott a koronavírus-járvány lassítására bevezetett második országos zárlat.

Hazatér Berlinbe a NetPincér-tulajdonos

Ich bin ein Berliner – fedezte fel újra a Delivery Hero két évvel azután, hogy eladta németországi üzletét a holland Just Eat Takeaway.comnak.
Világgazdaság Piactér