Kulturális negyed a sörgyári telepen

Ingatlan | Vállalatok

Mintegy 980 ezer eurós költségvetéssel megkezdődhet a volt Kőbányai Sörgyár egyik, több mint 20 éve kihasználatlan telepe megújításának előkészítése az Európai Unió Mister Interreg III/B Cadses elnevezésű projektje keretében – mondta Fecske Károly, a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten. 

Hozzátette: a volt katonai és ipari területek hasznosítását célzó EU projektben az azt vezető olasz Ferrara tartomány mellett részt vett Rimini önkormányzata, a német Friedrich-Alexander egyetem, a cseh Velka Hledsebe önkormányzata, és a kassai regionális önkormányzat.

Fecske Károly kiemelte: a főváros X. kerületében, a Csajkovszkij park melletti 20 hektáros terület megújításának előkészítése során kidolgozzák, hogy miként lehet magántőkét bevonni a volt katonai és ipari telepek megújítására.


A volt sörgyári területen mintegy 250 ezer négyzetméteres beépítettségű szórakoztató és kulturális negyed jöhet létre, aminek becsült költsége 90-110 milliárd forint. (MTI Eco)

17:01
Gazdaság

Nagyot zuhantak a nagy cégek beruházásai

Tavaly 20 százalékkal estek a beruházások, ebben a költségvetési szervek és a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások is szerepet játszottak.
14:57
Gazdaságpolitika

A Brexit lenyomja még a reklámpiacot is

A bizonytalanságok miatt a brit cégek máris visszafogják befektetéseiket, s újabb nagy értékpapír-kereskedő jelentette be, hogy elköltözik Londonból.
Világgazdaság Piactér