Magyarországon drágultak leginkább a lakások – még sincs ingatlanlufi

Ingatlan | Vállalatok

Az elmúlt időszakban az Európai Unión belül Magyarországon drágultak leginkább a lakások, és az építési engedélyek száma is itt emelkedett a legnagyobb mértékben, ugyanakkor ingatlanlufiról nem beszélhetünk, mivel a rendszerben nincs sok hitel – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető szakértője az M1 aktuális csatornán szombaton.


A szakértő hangsúlyozta: a 2015 első háromnegyed évében kiadott 8 ezer után az idei év hasonló időszakában 21 ezer építési engedélyt adtak ki, ami óriási növekedés. Balogh László szerint ebben az emelkedésben érzékelhető szerepe van a kormány otthonteremtési támogatásának.


Az elemző szerint a vásárlóknak ugyanakkor még türelmesnek kell lenniük, mivel a most kiadott építési engedélyek alapján a lakások legkorábban 2017-2018-ban készülnek el.

17:01
Gazdaság

Nagyot zuhantak a nagy cégek beruházásai

Tavaly 20 százalékkal estek a beruházások, ebben a költségvetési szervek és a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások is szerepet játszottak.
14:57
Gazdaságpolitika

A Brexit lenyomja még a reklámpiacot is

A bizonytalanságok miatt a brit cégek máris visszafogják befektetéseiket, s újabb nagy értékpapír-kereskedő jelentette be, hogy elköltözik Londonból.
Világgazdaság Piactér