Levél Ádernek: ne írja alá a „vasárnapi” törvényt

Kereskedelem | Vállalatok

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) arra kérte fel Áder Jánost, hogy ne írja alá az üzletek vasárnapi zárva tartását előíró törvényt és küldje vissza az Országgyűlésnek. Amint Sáling József, a szakszervezet elnöke levelében írta, a kormánypárti többség nem élt azzal a lehetőséggel, hogy érdemben meghallgassa a dolgozók véleményét. Így számukra az utolsó esélyt a köztársasági elnök jelenti, „akinek lehetősége van megálljt parancsolni ennek a vad ámokfutásnak.”


A KASZ korábban támogatója, sőt, az egyik kezdeményezője volt a vasárnapi zárva tartásnak, viszont sosem értett egyet olyan változtatással, amelynek eredményeképpen csökkenhet a dolgozók jövedelme, illetve állások szűnhetnek meg. A szakszervezet kezdeményezésére aláírásgyűjtés kezdődött a nagyobb élelmiszerláncoknál és több mint 10 ezer dolgozó állt ki a vasárnapi nyitva tartás mellett azért, hogy a változás miatt ne kerüljön veszélybe korábbi jövedelmük, vagy akár munkahelyük.


„Azért álltunk át a vasárnapi zárvatartást ellenzők oldalára, mert az Országgyűlés döntései olyan nehéz helyzetbe hoztak hét – együttesen 57 ezer embernek ad munkát adó – külföldi láncot, hogy azoknak már nincs hova hátrálni, ugyanakkor az alulfizetett alkalmazottaknak szükségük van a vasárnapi bérpótlékra” – mondta a lapunknak Sáling József, hangsúlyozva: „nem a láncokat, hanem a munkahelyeket féltjük”.


A vasárnapi zárvatartást elrendelő törvény az utolsó csepp a pohárban az után, hogy az 50 milliárd forintnál nagyobb árbevételű élelmiszer-kereskedelmi vállalkozásoknak két egymást követő veszteséges év után meg kell szüntetniük tevékenységüket. A korábbi korlátozó intézkedésekkel – az élelmiszer-felügyeleti díj átlagosan tizenötszörös emelésével, a reklámadó terheivel, egyes nagy bevásárlóközpontokból a trafikok kitiltásával – együtt mindez elfogadhatatlan.

15:06
Gazdaság

Sokat hozhat a brüsszeli reformterv

Éves szinten 40 milliárd euróval csökkentheti az EU-ban az áfacsalások értékét, ha elfogadják, hogy az EU-n belüli értékesítés után az eladónak a más tagállamokba értékesített áruk után is fel kell számítania a vevő országában érvényes áfaösszeget.
12:58
Gazdaság

Hosszabb időre szerződnek a közmunkások a munkáltatókkal

Az idény­munkák zárásával csökkent a közmunkások száma, az új belépőknek ugyanakkor hosszabb időre kínálnak kereseti lehetőséget a foglalkoztatók.
Világgazdaság Piactér