Kreátor a Laurel-cégcsoport főnöke

Vállalatok
„Akkor vagyok elégedett, ha jó úton megyek. Mindig van célom, de nem ez a lényeg. A mindennapokban akarom megélni az út szépségét” – vallja a Laurel-cégcsoport tulajdonosa, Bessenyei István. Emellett fontos, hogy a munkatársak is értsék a világot, megtalálják a boldogulásukat.

– A hírek szerint a Laurel is a trafiküzlet egyik nyertese lett. Igaz?
– Ezt a hírek mondják, nem mi.


– Az önök pénztárgéprendszere volt az első, amelyet a hatóságok elfogadtak, s ezt már használják a trafikosok. A „trafikmutyi” árnyékában ez legalábbis gyanús.
– Miért? Mindenki gyanús, aki az új dohányboltok felszereléséhez hozzájárul? A telefonszerelő, a polcokat vagy a pénztárgépeket szállító? Ez komolytalan! Semmilyen központi pályázat nem volt, csak egy előírás, hogy mit kell kötelezően teljesíteni a trafikosoknak. Ebben szerepel az informatika is, amelyre rögtön 30-40 cég jelezte, tud megfelelő rendszert kínálni, s gyorsan fejleszteni kezdett. Nekünk helyzeti előnyünk volt, húsz év óta a kereskedelemnek szolgáltatunk ügyviteli és pénztárrendszereket, megfelelő tőkeháttérrel és szaktudással rendelkezünk a gyors fejlesztéshez, így hamar kihoztuk a trafikoskonfigurációt. S mivel közben a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. meghirdette a pontos paramétereket is, azokhoz alkalmazkodtunk, így elsőként kaptuk meg a szükséges hatósági engedélyt, tanúsítványt. Csakhogy nagyon kemény árverseny alakult ki, így hiába voltunk mi az elsők garantáltan jó minőségű eszközzel, hiába rendelték tőlünk a legtöbb rendszert, már látszott, nekünk árbevételt ugyan hoz ez az üzlet, nyereséget viszont nem túl sokat. Tehát inkább szakmai presztízsből érdemes folytatnunk, semmint a profit miatt. Sőt, hosszú távon azt sem zárom ki, hogy veszteséggel zárjuk ezt a lehetőséget.


– Hogyhogy?
– Az előrejelzések szerint több kisebb bolt nem bírja majd a versenyt, s bezár, vagyis a partnereink köre szűkül.


– De az idén a trafiküzletnek köszönhetik az árbevétel növekedését, nem?
– Még csak ezt sem mondanám. Azt kértem a kollégáimtól, hogy mindig két nyilvántartást adjanak nekem: egyet a trafiküzlettel együtt, s egyet nélküle. Kiderült, az árbevételünk a dohányboltok nélkül is emelkedett. Az egészben inkább az zavar, hogy képesek lettünk volna egy az egész országra kiterjedő rendszert kidolgozni, mely egységes keretben, sokkal hatékonyabban megoldotta volna az eladott cigaretta nyilvántartását és az adatközlést, de ez senkit sem érdekelt igazán.


– A kereskedelemben központilag elrendelték, hogy a pénztárgépeket még az idén be kell kapcsolni az adóhivatalhoz. Önök ebben az üzletben is fontos szereplők.
– Húszéves a cégünk, s húsz éve vagyunk kereskedelmi szolgáltatók. Több kategóriában is piacvezetők. A vevőinkkel kötött szerződéseink szerint a szolgáltatásokban követnünk kell a jogszabályi változásokat, tehát ez az új szabályozás nekünk kötelezettség, de persze lehetőség is. Az e-kasszák működtetésénél új elem az adóügyi ellenőrzési modul, amely nagyon speciális feladat, és a gyakorlatban derült ki, sokkal nehezebb elkészíteni, mint az a szakma vagy a törvényhozók gondolták volna. Hosszú munka eredményeként kapott elsőként engedélyt az általunk kínált kiskassza.


– Az ehhez kapcsolódó gép is lengyel import?
– Itt is torzult a kommunikáció. Egy ilyen rendszer három elemből áll: hagyományos pénztárgépből, az adatokat a nemzeti adóhivatalhoz továbbító adóügyi ellenőrző egységből (AEE), meg abból a szoftverből és tanácsadói tudásból, ami a kettőt összehozza, működteti. Ebből a legegyszerűbb komponens a pénztárgép maga, amely létező, kipróbált termék. Ez jöhet Lengyelországból vagy egy másik, megfelelő kapacitással rendelkező beszállítótól. Az AEE esetében mi a francia érdekeltségű Sagemcom céggel működünk együtt, akik már a fejlesztésnél figyelembe vették a javaslatainkat, igényeinket. Így sokkal inkább kooperációnak nevezném ezt a rendszert, mint egyszerű importnak. Az hiszem, nélkülünk például nem is készült volna el ilyen gyorsan az adóügyi egység. Végigkísértük a folyamatot, tanácsokat adtunk. Elsődleges célunk a tevékenységi körünket meghatározó PC-alapú kasszarendszerek online megoldásának kialakítása volt, azonban elhatároztuk, hogy felhasználva a megszerzett tudást, a kiskasszák területén is bizonyítunk. Azt gondoltuk, a mi 12 ezres felhasználószámunkat most bővítjük a 150-180 ezres piacról, kihasználva a kormánydöntés adta lehetőséget.


– És sikerült?
– Inkább nem. Olyan viszonyok alakultak ki a szállítók közötti versenyben, hogy van, aki már a beszerzési áron is hajlandó értékesíteni. A mi kollégáink éjjel-nappal fejlesztettek, hogy időben elkészüljenek. Nem adjuk áron alul a munkájukat, így nem lehet vállalkozni.


További részletek a Manager Magazin októberi számában.

Névjegy

Bessenyei István (56)
1979-ben Kecskeméten, a Gépipari Automatizálási és Műszaki Főiskolán szerezte meg a diplomát, s vele együtt az informatika iránti elkötelezettséget is.
2010-ben MBA-diplomát szerzett.
A Videotonnál kezdett dolgozni (1980–81), majd a SZÜV (1981–93) következett.
1993 tavaszán több vállalkozó szellemű kollégájával Laurel néven céget alapított, amelynek ma ő a tulajdonos-ügyvezetője.
Két felnőtt és három kisgyermeke van.


Putyin: több gyerek, több adókedvezmény

Az orosz elnök évértékelő beszédében a nagycsaládosok támogatására koncentrált. Megerősítette a GDP-célt is, ami az elemzők szerint elérhetetlen.

A vámok eltörlésére is kész az Európai Unió

Az Európai Parlament szakbizottsága a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások megszakításával fenyeget.
Világgazdaság Piactér