Lendületben a Protecta Elektronika Kft.

Energia | Vállalatok

Magyarországon egyedüliként a Protecta kft. gyárt olyan védelmi készülékeket, amelyeket az áramszolgáltatók nagy- és középfeszültségű hálózatain és az erőművekben használnak. Az eddig is lendületesen fejlődő cég ebben az évben nemcsak a hazai piacon meghatározó részesedését növeli, hanem az export bővítésére irányuló törekvéseit is siker koronázza. Az év elején a három magyar áramszolgáltatót (Dédász, Édász, Titász) tömörítő E.On Hungária-csoport összevont éves beszerzési pályázatán 29 csomagból 27-et nyert el a külföldi versenytársakat megelőzve. A francia EdF-csoport által irányított Démász hároméves keretszerződés alapján biztosított a cég számára kizárólagos szállítói státust. Jó eséllyel pályáznak ebben az évben a 2004-2006 közötti időszak beszállítói minőségére is. Készülékeik megtalálhatók a magyar alaphálózat, az Elmű és az Émász alállomásain éppúgy, mint az Oroszlányi Erőmű teljes korszerűsítését szolgáló többéves projekt keretében.

Az olasz Enel-csoportnak mintegy 50 db ívoltótekercs-szabályozó komplex rendszert szállítanak hatszázezer euró értékben. Megkezdték szállításaikat a korábbi Jugoszlávia tagköztársaságaiba is. A külpiaci lehetőségeiket bővíti az az együttműködés, amelyet a német piac vezető energiaszolgáltatója, az RWE-csoport kivitelező társaságával, az RWE Solutions AG-vel alakítottak ki. Ez olyan piacokat is elérhető közelségbe hoz, mint például Algéria, ahol jelentős hálózati rekonstrukció kezdődik.

A külföldi versenytársakkal a cég mind a műszaki színvonal, mind az egyre erősebb árverseny tekintetében lépést tudott tartani, mivel az elterjedt EuroProt márkanevű digitális védelemcsaládot ebben az évben teljesen megújította. Ennek következtében a cég a fennállása óta legmagasabb bevételt, mintegy másfél milliárd forintot tervez erre az évre.

A Protecta Elektronikai Kft.-t egyébként 1990-ben alapították. Az 54 alkalmazottat foglalkoztató, jelenleg 427 millió forintos saját tőkéjű, teljes egészében magyar magántulajdonban lévő cég bevétele első ízben 2000-ben lépte túl az egymilliárd forintot, és alapítása óta több mint tízszeresére nőtt, miközben létszáma csökkent. Fő piacát az áramszolgáltató társaságok, erőművek és ipari fogyasztók képezik. A cég az alapítás óta minden évben nyereségesen gazdálkodott. (VG)

Kevesebb felajánlás érkezett, az egyházaknak viszont több jutott

A legtöbb pénzt a Magyar Katolikus Egyház kapta, közel három milliárd forint értékben.

Mindig legyen tíz fillér a zsebedben

Török Zoltán nagypapája gazdasági alapvetése mentén tartja csúcson a soproni kosárlabdacsaptot. A cél a régi, ám most kénytelen meghúzni a nadrágszíjat.
Világgazdaság Piactér