Megszenvedték a benzinkutak a dohánytörvény hatását

Kereskedelem | Vállalatok
Hiába stabilizálódott tavaly a hazai üzemanyag-kiskereskedelmi piac, a dohány-forgalmazás szabályozásának változása kivette a töltőállomás-tulajdonosok zsebéből azt a többletet, ami oda az erősödő dízel- és nagyobb prémiumtermék-eladások révén bekerült. Újabb érvágás lehet, ha megszigorodik az égetett szeszek forgalmazása is. A benzinkutak közötti a verseny egyre több területre terjed ki, jó pár egységet be kellett zárni, mert nem hozták a várt számokat

Elvitte a hazai töltőállomások tavalyi bevételének azt a többletét az új trafiktörvény, amit az üzemanyag-értékesítés kis bővülése hozhatott volna. Összesen mintegy 2 százalékkal nőttek a terület meghatározó részét lefedő Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagjainak eladásai, ezen belül benzinből egy százalékkal kevesebb, dízelből majdnem 4 százalékkal több fogyott, mint 2012-ben. A második félév erősebb volt az elsőnél.


“A Mol tavalyi kiskereskedelmi értékesítése nagyjából egybeesett az országos trenddel, néhány terméknél még bővült is a piaci részesedése. A fő eredmény azonban az, hogy nem estek tovább az eladásai” – válaszolt a Világgazdaságnak a társaság kiskereskedelmi igazgatója, Szalay Zsolt. Mintegy 25 százalékos piaci részesedésével a Mol a szegmens legnagyobb hazai szereplője, a MÁSZ-tagokon belüli eladásoknak pedig mintegy 35 százalékát képviseli. A terület egy másik erős társaságánál, a Shellnél is dízel, a benzinen belül a prémium üzemanyagok fogytak jobban, a nyári szezon pedig jobb volt az előző nyárinál.


Ám ami bejött a kutaknál, elveszett a hozzájuk tartozó boltokban. A dohánytermék-forgalmazás tavalyi újraszabályozása miatt nem csak a cigarettavásárlásokat veszítették el a boltok, hanem azon termékekét is, amelyek addig a cigarettáért korábban beugrók egyúttal vásároltak. Ráadásul többek szerint nem kizárt, hogy a szabályozás a dohánytermékek mintájára előbb-utóbb az égetett szeszek forgalmazását is korlátozni fogja.


Mindezek tükrében nem csoda, hogy benzinkutak között még élesebbé vált az ügyfelek kegyeiért folyó verseny. Látványos offenzívába fogott például a Lukoil, amelynek fejlesztései, szolgáltatás-bővítései kiterjednek a töltőállomás-hálózat egészére. Kialakították a (riválisoknál már meglévő) kávézósarkokat, és nagy választékban kínálnak gyorsételeket. Az OMV webshopot indított, a töltőállomásain Pick-Pack értékesítési pontok nyíltak, néhány kútja közelében pedig Spar Expressz. Továbbra is hódít emellett a hálózat a más kereskedőkkel közös Super Shop kártyája.


A Shell hálózatának már az egészében van ingyen wifi, 30 töltőállomásán DHL-szolgáltatás is elérhető, bővült a deli2go nevű gyorsétel-szegmense, de még az autópályák menetén üzemelő kutaknál is bevezettek egy új, magas színvonalú mellékhelység-rendszert, 2theloo néven. A Mol tavalyi legnagyobb dobása e téren a Mol mobile nevű mobiltelefon-szolgáltatást indítása. Az előfizetés-eladások eddig a terv szerint alakultak, de teljes kép csak az induláshoz képest egy év elteltével várható. (Az előfizetési csomag eladások a társaság tájékoztatása szerint a karácsonyi ünnepek előtt voltak lendületesebbek, a négyféle díjcsomag-termék fejlesztése folytatódik.) Fontos eszköz volt a vásárlói loyalitás erősítése a Multipont törzsvásárlói program kiterjesztésével, hasonló programja természetesen a riválisainak is van. Az ötféle ügyfélkártyát is kínáló ENI (Agip) egyik eszköze a töltőállomás shopjaiban kapható egyes termékek árkedvezménnyel való kínálása.


A lapunknak nyilatkozó társaságok mindegyike kiemelte, hogy továbbra is magas minőségű termékeket kínál, a Lukoilnál emellett hangsúlyozták, hogy a minőséget a lehető legjobb árral kombinálják. Jellemző volt – és az is marad – benzin- és dízeleladáshoz kapcsolódó shop-termék értékesítése. A Shell e téren hamarosan újabb nagy dobásra készül, de a részleteket egyelőre nem fedte fel.


Közben mindenütt faragták a költségeket. A nemzetközi tendenciát követve többen szakítottak a töltőállomás 24 órás üzemeltetésével, ha a túl kis forgalom mellett veszteségessé vált a nyitva tartás. E döntésekbe persze az is beleszólt, hogy hogyan lépett az adott kút mikropiacán lévő, többi riválisok. A Mol töltőállomásainak például körülbelül a negyede van „csak” 6-22 óráig nyitva, viszont – mint Szalay Zsolt hozzátette – a társaság töltőállomásainak jó a lefedettségi és a hálózati elérési rátája is. A közelmúltban a Shell is jelentős piaci és hálózati optimalizációt hajtott végre, hogy szinten tarthassa az üzemeltetési költségeit.


Az idei tervek mindenütt a hatékonyság-javítás folytatásáról, a vásárlói megelégedettség javításáról, ennek részeként a szolgáltatások minőségének javításáról szólnak.

Ha nincs haszon, be kell zárni

Tavaly a benzinkútláncok mérete is elsősorban az ésszerűsítést szolgálta. A Shellnél az említett „optimalizáció” eredményeként az töltőállomások száma a 2013 eleji 230-ról ez év elejére 201-re csökkent, az OMV-nél 177-ről 169-re. Honlapja szerint az ENI (korábbi nevén Agip) most 180 kút körül jár az egy évvel ezelőtti 190 után, és épp túladna további hét kúton is. (Ebből négy viseli a cég logóját, mindegyik saját tulajdonú ingatlanon található, egy ikerkúként üzemeltethető, shop terület is jár hozzájuk. Egy nem üzemel.) A Lukoilnál továbbra is 75 tagú a hálózat, a Mol pedig hízott: 2013-at 333 saját töltőállomással nyitotta és 338-cal zárta, míg a partnerekkel működtetett kútjainak száma 27-ről 28-ra nőtt. Ez utóbbiakkal együtt 2013 elején 360 hazai benzinkúton volt Mol logó, az év végén 366-on. Az új egységek Fóton, Érden, Kaposváron, Felsőzsolcán és Isaszegen működnek.


Felszökött az adósság

Meglepő módon már nem csak az egészségügyi intézményeknél vannak finanszírozási gondok.

Monetáris fordulatra készül az MNB

Az elemzők megegyeznek abban, hogy a deviza-kamatcsereügyleteket áprilisban kezdi leépíteni a Magyar Nemzeti Bank.
Világgazdaság Piactér