Montoya mehet, de ne számítson fizetésre

Vállalatok

Ron Dennis, a McLaren Mercedes csapatfőnöke úgy döntött, mégis még az idény vége előtt elengedi a Juan Pablo Montoyat. Az istálló vezetősége korábban még úgy nyilatkozott, hogy Montoyának akkor is maradnia kell a 2006-os szezon végéig a csapatnál, ha már egyáltalán nem ülhet autóba, s ezzel lehetetlenné tették volna, hogy a versenyző elinduljon az októberben rajtoló Nascar sorozatban – írja az itv-f1.

Ron Dennis most jelezte: nem kívánja erőszakkal a McLarennél tartani Montoyát, és elengedi őt, amennyiben a kolumbiai pilóta lemond hátralévő mintegy 3 millió dolláros fizetéséről. Montoya ezzel az alkuval valószínűleg nem járna rosszul, mivel korábban olyan hírek is felröppentek, hogy még neki kell fizetnie korábbi csapatának szerződésszegés miatt.

A kolumbiai pilóta az Amerikai Nagydíj után került ki a csapatból, azért, mert a vezetőség tájékoztatása nélkül hozta nyilvánosságra, hogy 2006 végén távozik a száguldó cirkuszból, s a Nascarban folytatja pályafutását. JZ

06:01
Adózás

Új fegyvert kaphat a kezébe a NAV

A cégeknek alkalmassá kell tenniük számlázórendszerüket arra, hogy valós idejű adatot tudjanak szolgáltatni az adóhatóságnak – az NGM tervei szerint.
18:27
Gazdaság

Csúszik az önkormányzati számlák államosítása

Változatlanul tesztelik az önkormányzati számlavezetési rendszert a Magyar Államkincstárnál, az indulás időpontja pedig nem ismert.
Világgazdaság Piactér