Strabag-ügy: "Puch pénzt szeretett volna kapni, és ezt meg is kapta"

Vállalatok

Hans-Peter Martin független EP-képviselő, aki kirobbantotta a magyar kormánypártoknak jutatott “guruló Strabag-eurók” botrányát (a képviselő állításait az SZDSZ több képviselője is cáfolja), az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta: a birtokában lévő céges feljegyzésekből kiderül, hogy Alexander Zach cége, a kétszemélyes Eurocontact aránytalanul magas díjat kapott a Strabagtól.

Az Eurocontact belső feljegyzéseiből – cég egyébként ugyanazon a címen található, mint a Strabag – tehát a feljegyzésekből kiderül, hogy a Strabag legalább 15,2 millió eurót fizetett ki a csupán két személyből – név szerint Alexander Zach és Aczél Zoltán – álló cégnek.

A cég ezután, különböző szervezeteken és közvetítőkön keresztül pénzt utalt át a szocialista és a liberális pártnak. Hans-Peter Martin arra a kérdésre, hogy a rendelkezésére álló dokumentumokban szerepelnek-e név szerint valamelyik általa megnevezett párt tisztségviselői, a következőket válaszolta: A feljegyzésekből kiderül, hogy a Strabagtól az M5-ös autópályával kapcsolatos pénzmozgások iránt különösen érdeklődött Puch László, a szocialista párt akkori pénztárosa. Ezekből teljesen világos, hogy Puch László pénzt szeretett volna kapni, és ezt nyilvánvalóan meg is kapta. (InfoRádió)

Több tízmillióért foglaltak le hamis ruhákat

Több mint 1100, különféle védjegyű, hamisnak látszó ruhára, táskákra és övekre bukkantak a NAV munkatársai.

Példaként állhat a világ előtt az izraeli válságkezelés

Izrael kiemelkedő gazdasági teljesítményének okai a koronavírus-járvány alatt.

Adójóváírás járhat az oltás miatt kieső munkanapok után

Az Egyesült Államokban jól halad a vakcinázás, de most jön még csak a neheze.

Egy tucat állam kéri Bidentől a karbonsemlegesség szigorítását

Húsz éven belül teljesen eltörölnék a fosszilis üzemanyagokat az amerikai gépjárműpiacról.
Világgazdaság Piactér