Sztrájkra készek a bölcsődei dolgozók

Egészségügy | Vállalatok

Még az idén sztrájkot hirdethetnek a bölcsődei dolgozók, ha a kormány nem veszi komolyan a bérkövetelésüket. A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének sztrájktámogatottság-felmérése alapján a területen dolgozók a nyomásgyakorlás ezen eszközétől sem riadnak vissza – mondta lapunknak Szűcs Viktória elnök.


A bölcsődei dolgozókkal együtt a szociális ágazatban összesen 145 ezer embert foglalkoztatnak, szakszervezeteik most sorra mérik fel a sztrájktámogatottságot, miután a területen 2008 óta nem volt fizetésemelés és arra nem is látszik remény. A közszférában itt a legalacsonyabbak a bérek, a családsegítőkben, jóléti intézményekben, idős- és fogyatékos otthonokban dolgozók havi nettó keresete mindössze 72554 forint volt 2012-ben.


Kónya Gusztávnétól, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének (SZTDSZ) elnöke azt mondta a VG-nek, hogy legalább húsz százalékos béremelésre lenne szükség az ágazatban, amihez 30 milliárd forint kellene. Követelésüket alátámasztandó, a még nyáron alakult Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottság november 12-ére demonstrációt hirdetett, amelyen a tervek szerint az emberi erőforrások miniszterének és a nemzetgazdasági miniszternek is petíciót adnak majd át.

Nem változott a kiskereskedelmi üzletek forgalma júniusban

A KSH adatai szerint nincs változás a kiskereskedelmi üzletek forgalmában.

Megéri diákszövetkezeten keresztül munkát vállalni

A cégeknek azért, mert adó- és járulékkedvezményt vehetnek igénybe, a hallgatóknak pedig azért, mert magasabb bért kaphatnak.

Újabb kincsre lelt a milliárdossá vált tanzániai bányász

Ezúttal egy kétmillió dollárt érő tanzanitra bukkant.

Tartalmi hibákért dobták vissza a Lánchíd-tendert

A Közbeszerzési Hatóság tartalmi hibák miatt visszadobta a dokumentumot, így a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának módosítania kell azt.
Világgazdaság Piactér