Több száz fős leépítés az EPCOS-nál

Vállalatok
Szombathelyről Kínába telepíti át a mobiltelefonokhoz szükséges mikrohullámú kerámia építőelem gyártását az EPCOS -- tudta meg a Világgazdaság. A német és japán tőkével létrehozott cég a lépést azzal indokolja, hogy a készülékgyártókkal együtt az alkatrészcégek is igyekeznek bejutni a világ leggyorsabban növekvő mobilpiacának számító ázsiai országba.

Ismét a Főtaxi nyert a repülőtér tenderén

A Főtaxi 2020 decemberétől újabb öt évre lesz a repülőtér-üzemeltető vállalat hivatalos taxis partnere.

Milliárdos támogatást kap a divat- és kreatív ipar

A program keretében a tervek szerint több mint kétszáz vállalkozás nyerhet el támogatást.

Az EBRD és EBB is befagyasztotta az együttműködést Fehéroroszországgal

Minszk válaszul nem folytatja a párbeszédet az Európai Unióval az emberi jogok helyzetéről.

Szponzort talált az egyetlen afrikai kerékpárcsapat

Svájci sportszergyártó áll be az afrikai kontinens egyetlen kiemelt kategóriás csapata mögé.
Világgazdaság Piactér