Új festékrecepteket kell összeállítani

Ipar | Vállalatok

Új festékreceptek összeállítására kényszerülnek a festékgyártók az Európai Unió úgynevezett VOC rendelete miatt. E szerint 2007. október 31-re meghatározott arányúra kell csökkenteni a festékekben lévő szerves illóanyagok menynyiségét. A rendelet érdekessége, hogy míg a környezetvédelmi előírások a gyártónál történő környezetkárosítás csökkentésére összpontosítottak, most arról van szó, hogy a felhasználás során levegőbe kerülő oldószernek kell kevesebbnek lennie – mutatott rá érdeklődésünkre Vári József, a Magyarországi Festékgyártók Országos Szövetségének (Mafeosz) vezetője.

Még nagyobb feladat áll a festékgyártók előtt a VOC további szigorításával. 2010 után a 2007-estől kötelezőnél is kevesebb illóanyag kerülhet a festékekbe. Az ennek való megfelelés már minőségi feladat elé állítja a festékipart, mert olyan szerkezetű anyagokat kell előállítaniuk, amelyek egyelőre nem is léteznek. Gyakorlatilag arról van szó, hogy a temékeken belül még inkább el kell tolódni a vizes bázisúak irányába. Az ezzel kapcsolatos műszaki fejlesztések költsége is nyilván megjelenik majd a festékárakban.

Ugyanakkar az árakra már most is nagyon érzékeny a piac. A vevők keresik az olcsóbb termékeket, de nem olvassák el azok címkéinek kis betűs részeit – hívja fel a figyelmet Vári József. Ezen részek tartalmazzák ugyanis azokat az engedélyezett arányú, de mérgező összetevőket, amelyeket a minőségi, de drágább termékek gyártói már nem használnak. Ilyen anyag például a vakságot okozó metanol.

A festékgyártók beszállítóira is rosszabb napok jönnek a REACH uniós környezetvédelmi előírásai miatt. A REACH egy 1981-ben létrehozott rendszer reformja, amelynek lényege, hogy a gyártásra kerülő vegyi anyagok egészségre és a környezetre gyakorolt hatását nem a hatóságoknak, hanem a gyártóknak kellene vizsgálniuk. Ez olyan többletterhet ró majd a alapanyaggyártókra, amelyet vélhetőleg a kisebb cégek közül sok nem tud majd vállalni. Soraik megfogyatkozásával a festékgyártók alapanyag-ellátása is romolhat. (VG)

Megérkezett a mentőcsomag első részlete a Lufthansa számlájára

A német állammal korábban megkötött 9 milliárd eurós segélycsomagot már az unió is engedélyezte.

Kiderült, melyik edzők költötték a legtöbbet a topfutballban

A 25 listázott edző közül 17 megfordult a Premier League-ben. Repkedtek a milliárdok az első ötben.

Akár 2 ezer forintot is kereshetnek óránként a diákmunkások

Tavaly közel 300 ezer 15 és 24 év között fiatal dolgozott nyáron.

Elhúzódó amerikai recessziótól tartanak a Fed-tagok

A Fed az eszközvásárlási programokkal egyelőre képes hatékonyan alacsony szinten stabilizálni a piaci kamatokat.
Világgazdaság Piactér