Zuckerberggel kampányolt a Samsung

Vállalatok
Moduláris LG telefonnal, új terepre merészkedő Huawei­jel és Mark Zuckerberggel felturbózott Samsung- show-val indult az idei barcelonai Mobile World Congress.

Komoly meglepetéseket okoztak a meghatározó okostelefon-gyártók a barcelonai Mobile World Congress (MWC) előestéjén, több nagy cég ugyanis már vasárnap bemutatta, hogy mivel igyekszik elnyerni idén a fogyasztók kegyeit. A legnagyobb érdeklődéssel talán a Samsung bemutatóját várta a szakma és a nagyközönség is, noha az elmúlt hetekben rengeteg információ szivárgott ki az esemény főszereplőiről, a prémiumkategóriás Galaxy sorozat két új modelljéről. Az első visszajelzések alapján a dél-koreai gyártó nem fukarkodott a minőségi anyagokkal, speciális 3D-s üvegből, valamint fémből készültek, vagyis elvileg strapabírók, de látványnak sem utolsók, főként az oldalra lenyúló kijelzővel szerelt Galaxy S7 edge. Ahogyan az már korábban kiderült, az új Samsung csúcstelefonok víz- és porállók, az S7 5,1, míg az S7 edge 5,5 hüvelykes képernyővel rendelkezik. Mindkét okosmobilt Dual Pixel kamerával szerelték fel, ami még gyengébb fényviszonyok mellett is világosabb és élesebb képek készítését teszi lehetővé. A Motion Panorama nevű új felvételkészítési mód pedig mozgást visz a hagyományos panorámafotókba, így a nézőt magával ragadja a vizuális élmény.


A nagy meglepetést azonban nem az új Samsung okostelefonok, hanem a Gear 360 nevű virtuálisvalóság-kamera, illetve bejelentésének körítése adta: bemutatását ugyanis a Facebook vezérigazgatója, Mark Zuckerberg fellépése előzte meg. A Samsung és a közösségi oldalt üzemeltető cég már eddig is együttműködött virtuálisvalóság-fejlesztésekben, Zuckerberg pedig megerősítette, hogy folytatják, sőt erősítik kapcsolatukat a jövőben.


Ha nem is egy ifjú techmilliárdossal, de komoly meglepetést okozott az LG is, amely egy elsőre egész működőképesnek tűnő moduláristelefon-koncepciót mutatott be. Az elképzelést az új prémiumkategóriás készülékük, a G5 köré építették fel, és a lényege, hogy az eszköz alsó része eltávolítható, és a felhasználó igényeitől függően különböző kiegészítőkkel helyettesíthető. A Friends nevű termékcsalád segítségével egyelőre digitális kamerává vagy hifi-zenelejátszóvá lehet átalakítani az okosmobilt, de a jövőben nyilván további felhasználási módokkal és készülékekkel bővül a kínálat. Az is kiderült Barcelonában, hogy a Huawei új terepen próbálkozik, a társaság ugyanis a MateBookkal a prémiumkategóriás, windowsos 2 az 1-ben eszközök piacán is megjelent. Ez a gyorsan bővülő kategória a táblagépek hordozhatóságát ötvözi a notebookok teljesítményével, egy billentyűzetet és esetenként plusztárhelyet, valamint akkumulátort tartalmazó kiegészítővel. A mobilitás kiemelt szempont lehetett a MateBook tervezésénél, hiszen mindössze 640 grammot nyom az eszköz, 12 hüvelykes kijelzővel rendelkezik, 8 gigabyte-nyi RAM memóriát zsúfoltak bele, és egy 512 gigabyte-os SSD-meghajtóval látták el, vagyis még a fényképek, videók tárolásánál sem kell kompromisszumot kötniük a felhasználóknak.

Tűéles képalkotás a Sonytól

A Sony új telefoncsaláddal, az Xperia-X-szel készült Barcelonára.
A cég három készüléket mutatott be, amelyeknél kiemelt hangsúlyt kapott a kamera. Ezt mutatja az X és X Performance 23 megapixeles kamerája mellett a különleges autofókusz-technológia is, amely követi a tárgyak mozgását, és igyekszik megjósolni azt is, merre tartanak, így tartva élesen a fókuszt.


11:30
Gazdaság

Nem sikerült megállapodni a görög adósságról

Az eurozóna pénzügyminisztereinek nem sikerült hétfőn megegyezni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a görög adósságenyhítésről.
09:33
Gazdaság

„Ütőképes pénzügyi csoportot hozunk létre”

Mérethatékonysági ugrás jön a következő években a takarékoknál – nyilatkozta lapunknak Tajthy Attila, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének elnöke.
Világgazdaság Piactér