A mérnökszakma képviselőjeként szeptember mindig az emlékidézések hónapja a számomra; kezdődik az oktatás, elindul a felsőoktatás új évadja, az egyetemi mérnökképzés, az új tudás megszerzése a fiatal korosztályok részéről, akikre a jövőnk, az országunk jövője épül. Mert kiművelt emberfőkre van szükségünk az élet minden területén, mert csak így lehetséges előrelépés, a tudás és a korszerűen fejleszthető tudás minden munkának a fundamentuma. És ha kiművelt emberfőkre gondolok, akkor persze a legnagyobb magyart, gróf Széchenyi Istvánt is megidézem, aki ugyancsak szeptemberi volt: 231 éve született, 1791. szeptember 21-én, és (minden más államférfiúi nagysága mellett) a magyar mérnökségnek is nagy, meghatározó és kvalitásos alakja lett. Nem tudok úgy elmenni a Lánchíd mellett, hogy ne jutna az eszembe az alakja, és ne csodálkoznék rá e nagyszerű alkotásra, nemzetünk egyik emblémájára: a hídra, amelyre minden magyar büszkén tekinthet. A hídra, amely nemcsak a Duna két partját köti össze, hanem hazánknak is méltán szimbóluma. 

View,Of,The,Széchenyi,Lánchíd,(széchenyi,Chain,Bridge),From,The
Fotó: Shutterstock

Ez volt az első, közös építménye Pestnek és Budának, jóllehet Budapest 25 évvel később jött létre. Az első állandó Duna-hídunk, a Lánchíd háromnyílású, kőpilléres, merevítő tartós függőhíd, amely az 1836. évi árvízben elpusztult város világvárossá válásának első momentuma. Az 1838–1849 között megépült híd korának legkorszerűbb műszaki alkotása lett. Szólnunk kell még arról is, hogy megépülésekor a világ láncokra függesztett legnagyobb – és máig a legszebbek között nyilvántartott – hídja volt. Mindemellett az építés minőségét is fémjelzi, hogy a kőből épített szerkezetek lényegében mind az eredetiek.

Az ősz első hónapja tehát számomra mindig megidézi Széchenyit, magyarságunk nagy műszaki alkotóját is, akinek a munkássága máig egy nemzetet adott az emberiségnek! Eszembe jut politikai ellenfelének, a másik géniusznak, Kossuth Lajosnak a híres mondása róla: „Polgári erényben nagy férfiak, minő például az, kit én, nem gyáva hízelgésből, hanem meggyőződésből, a magyarok legnagyobbikának szoktam nevezni.”

Nehéz idők jártak akkor is: a modern Magyarországot kellett létrehozni. És Széchenyiék nemzedéke ezt megtette. 

Három, egymásra épülő nagy könyve, a Hitel, a Világ és a Stádium ma is alapvető olvasmány, 

és mennyi műszaki létesítmény fűződik a nevéhez az Akadémia megalapításában való részvételétől kezdve a hajó- és hídépítésen át a Vaskapu szabályozásáig, a cukorgyártásig, a gázvilágításig, a vasútfejlesztésig, az első gőzhengermalom létrehozásáig. Emellett mind a társasági, mind a színházi, mind a sportélet sokat köszönhet neki – időről időre fontos és méltányos, hogy megidézzük az alakját, kiváltképp a fiatalabb nemzedékek előtt. És annak a kornak volt a legnagyobb gyermeke, amely azt tűzte a zászlajára, hogy a haza minden előtt! És ez nem begyepesedett, magába zárkózó nacionalizmust, köldöknézést jelentett, épp ellenkezőleg, a haza, az ország kimozdítását egy nemzetvesztéssel fenyegető holtpontról, hogy a haza, Magyarország jövőt teremtsen a maga számára Európában, a világban.

Széchenyi saját korában a jövő nagy magyar megteremtője, a jelen Magyarországának nagykövete volt.

Megidézése számomra azt is jelenti, hogy van miből építkeznünk a mostani – sok tekintetben fojtogató – nehéz időkben. Ugyanakkor tudom azt is, hogy a tisztánlátást számtalan körülmény hátráltatja, nehezíti, ám ha mindenki teszi a maga helyén a dolgát – mert mi más számítana, mint a munka, a racionális cselekvés, a józan gondolkodás –, akkor méltók maradhatunk Széchenyi szelleméhez, hatalmas, velünk élő alkotásaihoz.

Az ősz, noha az év búcsúzó évszaka, egyúttal az újrakezdésé is, hiszen megszólaltak az iskolacsengők, elkezdődött a tanév. És közeledvén a hűvös évszakokhoz, ismét az alkalmazkodásunké a főszerep, de a magyarság – mint máskor is sokszor a történelme folyamán, így Széchenyi idejében is – e tekintetben jól vizsgázik majd. 

Most az energiamegtakarításra, az energiahatékonyság fokozására esik a legfőbb hangsúly. 

Ismét elmondom, hogy a fel nem használt energia a legjobb energiamegtakarítás, és a rezsicsökkentés új dimenziója, az energiahatékonyság és a rezsicsökkentés alfája és ómegája.

De a mértékletességre és a takarékosságra az életünk minden területén nagy szükség lesz. Magam évek óta felhívom ennek a szempontnak a prioritására a figyelmet, megtettem e hasábokon is, és most is megteszem. Ne a kerteket és az utcákat fűtsük, tartsuk a meleget a házfalakon belül; gondolkodásunk egy darabját kell megváltoztatnunk, de korántsem pánikolva, hanem okos mérlegeléssel. Megoldásokat kell keresnünk, és megoldásokat kell találnunk a gondjainkra, mert a tapasztalatunk mindehhez rendelkezésre áll. Ez a mi mindennapi bölcsességünk. Erre gondolok minduntalan, amikor Széchenyi valamelyik alkotása előtt elsétálok, vagy a könyveit lapozgatom. A legnagyobb magyar sohasem lehet idejétmúlt, mi több, ma a hagyatéka élőbb, mint bármikor korábban!