A patrióta iparpolitika: a valóság védelmében

Mindenekelőtt szögezzük le, egy „patrióta” iparpolitika nem épülhet a nemzeti érdekek fokozatos feladására. Emellett tisztában kell lennünk azzal, hogy a XIX. századból eredő modell, miszerint „Anglia = a világ műhelye” (elsőszámú gyártóhelye – mondhatnánk ma), nem építhető újra a XXI. század Magyarországán (vagy szélesebb összefüggésben a közép-kelet-európai, ún. volt szocialista országokban). Ha ezt nem tartjuk szem előtt, lehet sikereket felmutatni, de a magyar gazdaság potenciáljának gyengülése megállíthatatlan. 

A közelmúltban látott napvilágot két érdekes hír: egy Dél-Alföldre települő autógyár 70 milliárd forint támogatásra és tízezer fő külföldi munkaerő foglalkoztatására kapott kormányzati ígéretet, illetve 100 milliárd forint K+F+I támogatást kap(ott) egy hazánkban már jelenlévő nyugat-európai védelmi ipari cég a fejlesztési projektjeire, ahol nem követelmény a hazai elköltés. Ezekkel önmagában nincs baj, hiszen a létrejövő kapacitások majd növelik a hazai GDP-t – vágják rá sokan. Ha a tények mögé nézünk – netán historikusan is –, akkor azt látjuk, a végeredmény a geopolitikai versennyel igazolt „puhulás”, saját nemzeti érdekeink feladása a globális kihívások oltárán. 

Ennyit a valóság védelmében, és talán nem haszontalan rámutatni arra, hogy

• a rendszerváltást követően a külföldi beruházásoknál még gyakran előírták a hazai beszállítás arányát a teljes kibocsátásban;
• fontos volt a hazai /térségi munkaerő betanítása, (át)képezése és foglalkoztatása;
• komoly vita tárgyát képezte a szakszervezeti jogok érvényesítése;
• az állam az önkormányzatokkal együttműködve fejlesztett ipari parkokba vonzotta a befektetői tőkét, és az önkormányzatokat partnernek tekintette;
• az állam folyamatosan támogatta az egyetemi K+F alapú együttműködést, de ennek az egyetemi érdek elsődlegessége mellett helyben kellett megvalósulnia.

Mindez gyökeresen átalakult. Az elmúlt évtizedben az ipar fejlesztésében háttérbe szorult a partnerség, a legalacsonyabb rendű kompetens döntéshozatal. „Vezényeljük le központilag az iparosítást” – ez a szemlélet érvényesült, amelyben a hazai kkv-k sokszor inkább akadályozó tényezőként jelentek meg. Mi ezzel a probléma? 

Csak néhány említésre méltó tény:

1. a gazdasági szerkezet dualitása nem gyengül(t), jó ideje egy torz szerkezet öröklődik;
2. a magyar embereknek a helyhez, térséghez és hazához kötődő vállalkozása elé akadályok tornyosulnak, elnehezül a növekedési pálya elérése, nő a beszállítói kiszolgáltatottság;
3. a (helyi) közösségi érdekek és értékek minden érdemi konzultáció nélkül alárendelődnek a központilag kikényszerített elvárásoknak;
4. az egyetemek iparhoz közeli (BsC) képzései vállalati rövidtávú érdekek mentén (lásd: informatikai képzés) gyengítik a hazai kiválóság létrejöttét, önálló szakmai és üzleti pályára állását stb.

A „patrióta iparpolitika” elmúlt tíz éve bizonyította, hogy nem szolgálta (szolgálja) a nemzeti érdeket, alulértékeli, alulértékeltté teszi hazánk – történetileg kialakult – adottságait. Lehetőség mindig van a változtatásra, nemzeti érdekeink és értékeink mentén.