Adalékok a magyar jövedelmi egyenlőtlenség értékeléséhez


A legutóbbi választási kampány egyik visszatérő érve az volt, hogy a magyar átlagkereset és a mediánkereset között túl nagy a különbség: az átlagot kevesek magas jövedelme húzza fel, a többség ennél jóval kevesebből él. Az állítás nem teljesen alaptalan, de a jövedelmi egyenlőtlenség mérésére ez az egyetlen szám alkalmatlan. Az alábbiakban azt vizsgálom, hogy a nemzetközileg használt mutatók mit mondanak a magyar jövedelmi különbségek alakulásáról 2010 előtt és után, és hogy ez a pálya hogyan viszonyul az Európai Unió többi tagállamáéhoz.

A medián-átlag rés valójában nem kiugró Magyarországon. A jövedelmi egyenlőtlenség azonban 2010 után mérhetően nőtt, és ez a növekedés egy olyan évtizedben történt, amelyben a régió többi országa és az uniós átlag az ellenkező irányba mozdult.
Jövedelmi egyenlőtlenség –mit mérünk, és mit nem?
A kampányban és utána is hangoztatott átlag-medián különbség a bruttó egyéni keresetekre vonatkozik, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataiból. Ez a szám a foglalkoztatottak munkajövedelmét méri, a nyugdíjasokét, a gyermekekét, a transzferekből élőkét nem; nem veszi figyelembe az adót és a juttatásokat, és nem fejezi ki, hogy egy kereset egy háztartásban hány embert tart el. Egyenlőtlenségi mutatónak tehát csak nagyon közvetve használható.
A nemzetközi összehasonlítás ezzel szemben a háztartások ekvivalens rendelkezésre álló jövedelmére épül: az adózás és a transzferek utáni teljes háztartási jövedelemre, a háztartás méretével és összetételével korrigálva, minden háztartástagra szétosztva. Az Európai Unióban ezt az EU-SILC felvétel (European Union Statistics on Income and Living Conditions, az Európai Unió jövedelmi és életkörülmény-felvétele) szolgáltatja, amelyet az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala koordinál, Magyarországon pedig a KSH állít össze. Négy mutatót használok belőle:
- a Gini-együtthatót, amely a teljes jövedelemeloszlást egyetlen 0 és 100 közötti számba sűríti (0: mindenkinek azonos a jövedelme, 100: egyetlen személyé az összes jövedelem);
- az S80/S20 arányt (jövedelmi ötödök aránya, az S a share, azaz rész angol kifejezésre utal), a legfelső és a legalsó jövedelmi ötöd összjövedelmének hányadosát;
- a jövedelmi tizedek részesedését, elsősorban a legfelső (D10) és a legalsó (D1) tizedét (a D a decile, tized kifejezésre utal), valamint a kettő hányadosát (D10/D1);
- az átlag és a medián hányadosát, ugyanezen a háztartási jövedelmen számolva, hogy a kampány érve összevethető legyen a többivel. Az országok közötti összevetéshez a jövedelmeket vásárlóerő-egységben (purchasing power standard, PPS) használom.
Fontos megszorítás: az Eurostat a felvétel évével jelöli az adatot, a jövedelem a megelőző naptári évre vonatkozik. A 2025-ös érték tehát a 2024-es jövedelmeket mutatja. A szövegben a felvétel évét használom, a KSH-s hosszú sornál pedig jelzem, hogy jövedelmi évről van szó.
Két további módszertani korlátot kell előre jelezni, mert mindkettő érinti az uniós összehasonlítást. Az egyik: az Eurostat élő adatbázisa a Gini-együtthatót jelenleg csak 2014-től közli, a korábbi éveket a tavalyi átszervezéskor kivette a táblából. A magyar Gini 2010 előtti értékeit ezért a KSH azonos felvételre épülő idősorából vettem, a két forrás a közös években megegyezik. A többi tagállam 2014 előtti Ginijét nem pótoltam más forrásból, mert a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organisation for Economic Co-operation and Development, OECD) és a Világbank eltérő módszertannal számol. A 2010 előtti nemzetközi összevetés ezért az S80/S20 arányra épül, amelyet az Eurostat 2003-tól hiánytalanul közöl.
A másik: az uniós átlag nem egyetlen idősor. Az Eurostat a mai 27 tagállam átlagát (EU27_2020) csak attól az évtől számolja, amelytől mind a 27 országnak van adata – Horvátország felvétele 2010-ben indul, ezért ez a sor 2010 előtt üres. A 2007–2010-es évekre a 2007-es bővítés utáni, Horvátország nélküli EU27 (EU27_2007) átlagát használom. A két aggregátum az átfedő 2010-es évben 4,94, illetve 4,89 – a különbség 0,05. Az uniós átlag/medián hányadosra és a tizedek részesedésére semmilyen összetételű aggregátum nem létezik 2011, illetve 2018 előtt, ezért ezeknél a mutatóknál a 2010 előtti uniós összehasonlítás nem végezhető el.
Az időbeli pálya 2010 előtt és után
A magyar jövedelmi egyenlőtlenség a 2010 utáni másfél évtizedben magasabb szinten állt, mint az azt megelőző években. A KSH töretlen hazai idősora szerint a Gini 2006 és 2009 között 24 és 26 között mozgott, 2010-től 27 és 29 között, 2024-ben pedig 29,5-re emelkedett, ami az idősor legmagasabb valós értéke. A 2005-ös 33,3 módszertani kiugrásnak vélhető, nem valós változás; az összevetésből kihagytam.
Az ugrás 2010 és 2013 között keletkezett, a Gini négy év alatt 24,1-ről 28,6-ra nőtt, és azóta ezen a szinten ingadozik. Ugyanezt mutatja az S80/S20 arány is: 2007 és 2010 között 3,4–3,7, 2011 és 2025 között 3,9–4,7. A 2005–2010-es felvételi évek átlaga 3,95, a 2011–2025-ösöké 4,27. Az Európai Unió egészében ugyanez a két időszaki átlag 5,0 és 4,9: a 2010 előtti években (a 2007-es összetételű EU27-ben) 4,9–5,0, 2011 és 2025 között 4,6–5,2. A magyar különbség kisebb, mint amit a kampányretorika sugall, de egyértelműen pozitív, egyetlen évben sem tért vissza a 2010 előtti szintre, és iránya ellentétes az uniós átlagéval.
Az érem másik oldalára is legyünk tekintettel. Az Európai Unió átlagos Ginije ugyanebben az időszakban 30,9-ről 29,2-re csökkent. 2013-ban Magyarország még 2,3 ponttal az uniós átlag alatt volt, 2024-ben 0,3 ponttal fölötte. A két sor tehát nem azért ért össze, mert Magyarország különösen egyenlőtlenné vált, hanem mert az egyik lassan emelkedett, a másik lassan süllyedt.
Régiós és európai kitekintés
A magyar pálya iránya a régiós összevetésben bontakozik ki igazán. 2010-ben Magyarország 3,4-es S80/S20 aránnyal Csehországgal együtt a közép-európai új tagállamok legegyenlőbb országa volt, jelentősen az uniós átlag (4,9; a 2007-es összetételű EU27-ben 2007 és 2010 között 4,9–5,0) alatt. Az uniós átlag már a válság előtt is ezen a szinten állt: 2007-ben 5,0, 2010-ben 4,9 (2010 előtt a 2007-es összetételű EU27 átlaga, az ábrán szaggatott vonallal). 2025-re a régió többi országa és az uniós átlag (4,6) is egyenlőbb lett, Magyarország pedig egyenlőtlenebb.
Lengyelország 5,0-ről 3,6-ra, Románia 6,1-ről 4,4-re, Szlovákia 3,8-ről 3,3-ra csökkentette a mutatót, Csehország 3,3–3,5 között maradt. Magyarország 3,4-ről 4,7-re emelkedett, és ezzel a visegrádi négyek legegyenlőtlenebb tagja lett; az uniós átlagot (4,6) is elérte. 2007-ben a magyar érték az uniós átlag háromnegyede volt, 2025-ben meghaladja azt. A Gini szerinti 2025-ös uniós rangsorban Magyarország a 27 tagállam között a 13., Bulgária, a balti államok, a déli tagállamok és Németország mögött, de Ausztria, Lengyelország, Csehország, Szlovénia és Szlovákia előtt. A jelenlegi magyar egyenlőtlenségi szint tehát európai középmezőny, nem szélsőérték. Amennyiben arra is utalunk, hogy világszinten az EU az egyik leginkább az egyenlősödés felé tartó nagyrégió, akkor ugyancsak jelezhetjük: Magyarország világszinten kifejezetten alacsony jövedelmi egyenlőtlenségekkel jellemezhető ma is.
Az olló szerkezete: nem a csúcs szaladt el, az alja maradt le
Az egyenlőtlenség növekedése Magyarországon nem a legfelső jövedelmek elszakadásából, hanem a legalsó tized lemaradásából származik. A felső tized részesedése az összes jövedelemből 2010-ben 20,2 százalék volt, 2025-ben 24,3, de 2005-ben is 23,2 – vagyis a 2010-es érték volt a kivétel, nem a mai. Az alsó tized részesedése ezzel szemben 4,2-ről 3,0 százalékra csökkent, és 2019 óta tartósan az uniós átlag közelében vagy alatta van, holott 2010-ben még bőven fölötte volt.
A két tized hányadosa (D10/D1) ennek megfelelően 4,8-ről 8,1-re nőtt, és 2023 óta meghaladja az uniós átlagot (7,5). Lengyelországban ugyanez a hányados 7,8-ről 5,5-re, Csehországban 5,3-ről 4,9-re csökkent.
Ez a szerkezet köti össze az egyenlőtlenségi adatot a 2010 utáni elosztáspolitikával. A munkát és a gyermekvállalást támogató adókedvezmények, az egykulcsos személyi jövedelemadó és a segélyek reálértékének visszafogása együtt olyan rendszert alkotnak, amelyből a foglalkoztatott, gyermekes háztartások nyertek, a munkajövedelem nélküli alsó tized pedig kimaradt. A felső tized részesedése nem azért stabil, mert nem gazdagodott, hanem mert a közép is vele nőtt; az alsó tized viszont nem tartott lépést a növekménnyel.
A medián-átlag rés helye a képben
Az országgyűlési választási kampány érvét ugyanezen a háztartási jövedelmen érdemes ellenőrizni. Az átlag és a medián hányadosa Magyarországon 2010 és 2024 között 1,09 és 1,14 között ingadozott, az uniós átlag (1,13–1,15) alatt vagy annak közelében. Ebben az időszakban a magyar rés valóban nem volt kiugró; a kereseti statisztikából ismert nagyobb különbség jórészt abból adódik, hogy ott az egyéni bruttó bért mérik, a háztartási összetétel és az újraelosztás nélkül.
A 2025-ös felvétel azonban itt is elmozdulást hozott: a hányados 1,10-ről 1,16-ra ugrott, és ezzel Magyarország a 27 tagállam között a hetedik legmagasabb értéket mutatja, az uniós átlag fölött, Németország és Franciaország előtt, de jóval Bulgária, a balti államok, Luxemburg és Portugália mögött. A visegrádi országok és Ausztria mind 1,07 és 1,10 között állnak.
Két óvatossági szempontot megemlítenék. Egyetlen felvételi év ugrására nem érdemes tézist építeni: 2020-ban is volt hasonló kilengés (1,139), amely a következő évben visszaesett. Ugyanakkor a 2025-ös év minden mutatóban egyszerre jelzett romlást – Gini, S80/S20, tizedek és átlag/medián –, ami inkább valós elmozdulásra, mint mintavételi problémákra utal. A 2026-os felvétel fogja eldönteni, hogy a 2024-es jövedelmi év kivétel volt-e vagy új szint jött létre.
A kampányérv tehát egy szűk mutatón alapult, és a másfél évtizedes átlagban nem volt igaz. Azt viszont nem lehet mondani, hogy a magyar jövedelmi különbségek ne nőttek volna: a szélesebb mutatók szerint nőttek, és a legfrissebb adat szerint ez a folyamat nem állt le, az egyenlőtlenség mértéke azonban nem kiugróan magas még kontinentális szinten sem.
Következtetés
Három állítást tudok megfogalmazni a jövedelmi egyenlőtlenségekre vonatkozóan. Az első megállapítás: a magyar jövedelmi egyenlőtlenség szintje európai középmezőny, a Gini szerint a tagállamok rangsorának közepén, Németország és Franciaország mögött, Ausztria és a visegrádi országok előtt. Arra is utalnék, hogy az összes nagy népességű, fejlettebb EU-s tagállam (Németország, Olaszország, Franciaország, Spanyolország) nagyobb mutatóval rendelkezik nálunk, tehát a teljes EU-s populációhoz viszonyítva állíthatjuk, hogy az EU jelentős része nagyobb jövedelmi egyenlőtlenségek között él, mint mi. A második: ez a szint 2010 után alakult ki; a 2010 előtti évekhez képest a Gini mintegy négy ponttal, az S80/S20 arány mintegy egyharmaddal magasabb, és a különbség tartós. Harmadszor: a 2010 utáni másfél évtizedben Magyarország az egyetlen közép-európai új tagállam, ahol a jövedelmi egyenlőtlenség nőtt, miközben a régió és az uniós átlag csökkent – az S80/S20 arány az unióban 2007 és 2025 között 5,0-ről 4,6-ra mérséklődött, Magyarországon 3,7-ről 4,7-re nőtt. Mindez egy olyan országban, ahol az emberek igen érzékenyek a jövedelmi egyenlőtlenségek létezésére, előrevetítette, hogy egy alapvetően megtévesztő állítás is fogadókészségre találjon a választók körében.
A kampányban hangoztatott medián-átlag rés ebből a fenti képből keveset mutatott persze meg. A háztartási jövedelemre számolva a rés 2010 óta nagyrészt az uniós átlag körül mozgott, és még a 2025-ös ugrással sem tartozik a legnagyobbak közé. Aki ebből az egy számból akarja megítélni az egyenlőtlenséget, az rosszul választ mutatót. Aki viszont a szélesebb mutatók alapján azt állítja, hogy nem nőttek a jövedelmi különbségek, az tévesen olvassa az adatokat.
A lényeges kérdés nem az, hogy mekkora a rés, hanem hogy hol keletkezett? A felső tized részesedése nem szaladt el; az alsó tized maradt le. Ez a 2010 utáni elosztáspolitika tudatos választásának következménye, amely a munkajövedelemhez és a gyermekvállaláshoz kötötte a támogatást, és a munkaerőpiacon kívül maradókat kevésbé védte. Lehet ezt helyeselni vagy bírálni, letagadni nem érdemes. A következő időszakban kíváncsian várhatjuk az egyenlőtlenségi mutatók alakulását.










