Ki hol söpörjön?

Vélemény
Csak rövid híradások jelentek meg arról az uniós tanulmányról, amely a tagországokban érvényesített költségvetési támogatások GDP-hez viszonyított mértékéről és a támogatási politika szerkezetéről ad áttekintést. Az érdemi visszhang hiánya nem meglepő.

A leginkább érintett üzleti szféra és érdekképviseleteinek mély hallgatása érthető, hiszen a közreadott számok alapján az derül ki, hogy a gyakran tapasztalt sírás ellenére a magyar állam az adófizetők pénzéből meglehetősen gálánsan osztogat. A hazai költségvetésből kifizetett támogatások ugyanis a GDP 1,57 százalékát teszik ki, az EU25 átlagának mintegy háromszorosát, de az EU10 átlagánál is 60 százalékkal nagyobbat.
Ismerve az ilyen jellegű nemzetközi összehasonlítások számtalan bizonytalanságát, nehezen vitatható, hogy a magyar támogatottsági szint a közvetlen versenytársakéhoz képest kiugróan magas. Ami ennél is fontosabb: az üzleti szférát érintő támogatások nem igazán érződnek a növekedési potenciál emelkedésében és az annyira áhított versenyképesség javulásában. Nehezen cáfolható gyanú, hogy a hazai támogatások jelentős része „kidobott pénz”, és a legjobb szándékok ellenére sem szolgálja az alapvető gazdaságpolitikai célokat, például a növekedést, a térségfejlesztést, a szakképzést stb., csupán az életképtelen vállalkozások agóniáját hosszabbítja meg.
Támogatási politikánk újragondolása azért is időszerű, mert napjainkban látott napvilágot a Versenyképességi Tanács által javasolt intézkedéscsomag. Ennek lényege, hogy miután a hazai vállalkozások adóterhei magasak, így legalább 8-10 százalékponttal kellene csökkenteni a mostani elvonásokat és ellentételként 2-3 százalékponttal növelni az áfakulcsot. Ez az elgondolás a költségvetés számára nem hozna érdemi módosulást, csupán a végső fogyasztók, döntően a lakosság terheit növelné meg, a vállalati szféra pedig mintegy 250 milliárd forintra tehető többletjövedelemhez jutna. Azon túl, hogy kétségesnek és erősen vitathatónak érzem az ilyen típusú teherátrendeződés pozitív hatását a növekedésre, a versenyképességre, megítélésem szerint a magyar vállalkozások tényleges terheit az adóelvonások és a támogatások különbözeteként lenne reális megítélni. Ebben az értelmezésben az EU-átlagot 1 százalékponttal meghaladó hazai támogatásoknak az unió átlagára történő mérséklése becslésem szerint mintegy 250 milliárd megtakarítást hozhatna. Ez az összeg kísértetiesen hasonlít a Versenyképességi Tanács által becsült, szükségesnek és kívánatosnak minősített tehercsökkentéshez.
Mindezekből számomra az a következtetés adódik, hogy a hazai vállalkozások adóterheinek a nemzetközi átlagnál magasabb volta részben az EU átlagánál ugyancsak jóval magasabb állami támogatással is összefüggésbe hozható. A támogatásokról közreadott uniós tanulmány és a Versenyképességi Tanács elemzései alapján az valószínűsíthető, hogy a hazai üzleti szférát sújtó elvonások és az állami támogatások egyenlegeként adódó vállalati elvonások többé-kevésbé az EU átlagának felelnek meg. A kétségtelenül jelentkező versenyképességi probléma tehát nem vagy csak nagyon szerény mértékben oldható meg csupán az adóterhek további csökkentésével.
Nálunk a költségvetés, az állam újraelosztó szerepe a piacgazdaságokra jellemző szokásos mértékeknél jóval nagyobb, ráadásul a nyereséges és valószínűleg versenyképes területekről és cégektől csoportosít át jövedelmeket olyan területekre és vállalkozásokra, amelyek hatékonysága erősen megkérdőjelezhető. A tisztesség, az őszinte tenni akarás megkövetelné, hogy az üzleti szféra és érdekképviseletei az adóterhek mérséklésének ellentételét ne kizárólag a lakossági terhek növelésében keressék, hanem a nemzetközi összehasonlításban igencsak magasnak tűnő saját állami támogatásuk racionalizálásában is, mivel a magas elvonások fogyasztókra történő áthárítása félmegoldás, és mint ilyen makrogazdasági szinten érdemi eredményeket aligha hozhat. Érdemes lenne tehát megszívlelni azt az ismert szólásmondást, hogy „mindenki saját háza előtt söpörjön” elsőként.

A szerző a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója

11:56
Gazdaság

Elhúzódhat a politikai viszály

A katalán autonómia felfüggesztését tervező Madrid csak fut az események után, míg a függetlenségre készülő Katalónia gazdasági összeomlásra számíthat – vélekedik Nagy Sándor Gyula, a KKI szakértője.
09:40
Gazdaság

Elhúzódó alkudozások jönnek

Irigylésre méltó helyzetben van Csehország gazdasága, a szétforgácsolt belpolitika hosszú koalíciós alkudozásokat vetít előre.
Világgazdaság Piactér