A nagy nemzetközi cégek vezérigazgatói jóval pesszimistábbak saját cégük növekedési kilátásait illetően, mint a világgazdasági folyamatokat elemző közgazdászok. Előbbiek – a KPMG 1300 cégvezető körében készült felmérése szerint – 2 százalékos világgazdasági növekedést valószínűsítenek 2018-ra, utóbbiak viszont 4-4,5 százalékos növekedést várnak.
Könnyen gondolhatnánk, hogy a cégvezetők azért pesszimisták, mert túl régóta tart az inflációmentes növekedés, ezért sokan változást sejtenek, vagy egyre többen tartanak egy nemzetközi kereskedelmi háború kitörésétől. Csakhogy ezeket a szempontokat a makroközgazdászok is árgus szemekkel figyelik, ezért a növekedési prognózisok szokatlan eltérését inkább a vállalati folyamatokban kell keresnünk. Így szemlélve már olyan tényezők kerülnek a figyelem fókuszába, mint a kibervédelem, a digitalizáció vagy a generációváltás kihívásai. Nézzük ezeket sorra.
Azt azonban mindenki tudja, hogy a digitális átállás szükségszerűen újabb és újabb kapukat nyit meg a külső behatolások előtt, és tartanak is ennek következményeitől. A vezetők többsége tudja, hogy előbb-utóbb kibertámadás áldozatául fog esni, a kérdés csupán az, hogy mikor – illetve az, hogy milyen súlyos következményekkel kell számolnia. Ennek eredménye, hogy a kiberbiztonsági fenyegetés tavaly még az ötödik legfontosabb kockázatként jelent meg a felmérésben, idén viszont már az előkelő második helyen áll a növekedést gátló tényezők sorában.
Fotó: AFP
A digitalizációt a vezérigazgatók többsége nemcsak lehetőségként, de kockázatként is értékeli. Nem is csoda, hiszen, bár fontosságát elismerik, abban már többnyire bizonytalanok, hogy konkrétan mi lenne a digitális áttörés az ágazatukban, miközben pontosan tudják, hogy a versenytársaik is a nagy áttörésen dolgoznak. Ennek megfelelően attól tartanak, hogy nem ők, hanem valamelyik versenytárs valósítja meg először a digitális áttörést a piacon, ezt pedig súlyos kockázatként élik meg, hiszen megtanulták, hogy az első sokszor mindent visz.
A vezérigazgatók 38 százaléka szerint vállalatukat ennek a két generációnak az elvárásaihoz kell igazítani, hiszen 2025-re már ez a két, egészen új fogyasztási szokásokkal rendelkező nemzedék lesz a legnagyobb fogyasztói réteg a világon. Nagy kérdés azonban számukra, hogy ez valójában mit jelent. A mostanában oly sokszor elhangzó „fogyasztói élmény” kifejezés az ő szemükben képlékeny kategória, amelynek tartalommal való megtöltése sokszor zsákutcába vezet.
Az új generációk nemcsak mint fogyasztók, de mint munkavállalók is kockázati tényezőként jelennek meg a cégvezetők előtt.
Szintén generációs feszültségeket szül a technológiaváltás, hiszen a fiatalok előszeretettel használnák a legújabb, hatékonyságot javító alkalmazásokat, a vezérek viszont a bőrükön érzik, hogy ez az idősebb kollégák körében inkább nyűg, mint előrelépés. Mostanra a vállalatvezetők nagyobb része felismerte, hogy nem elegendő „kinevezni” valakit a technológiai átalakulás felelősévé, a csúcsvezetőknek saját, személyes digitális agendára van szükségük ahhoz, hogy a szervezet az átalakulás nyertesévé váljon. Ebben az értelemben a sokak által körülrajongott és a hatékonyság számottevő növekedését előrevetítő technológiai fejlődés egyszerű alkalmazkodási kényszerként jelenik meg. Az pedig a cégvezetők személyes tapasztalata, hogy az ilyesmi általában a vállalat teljesítményének romlásával járó, költséges folyamat.
