Júliusban némileg lelassult a kínai ipari termelés szédítő tempójú növekedése, s ez elemzők szerint elsősorban a jegybank és a pekingi kormányzat megszorító intézkedéseinek köszönhető. A kínai központi bank ugyanis növelte az irányadó kamatlábat, a hitelintézetek kötelező tartalékrátáját pedig az idén már kétszer is fölfelé módosította. A kormányzat emellett többször is megemelte az üzemanyagok árát, s adminisztratív beruházási korlátozásokat vezetett be többek között az acéliparban és az ingatlanfejlesztésben. Közgazdászok szerint szükség van a növekedés visszafogására a gazdasági túlhevülés elkerülése érdekében, a Világbank szerint ettől azonban nem kell tartani, hiszen a kínai vállalati beruházások jelentős részét a megtermelt profitból, s nem hitelből finanszírozzák. A lassulás jele lehet továbbá a közvetlen külföldi befektetések beáramlásának csökkenése, elemzők szerint pedig az is segítene, ha a pekingi kormányzat folytatná a jüan lassú felértékelésének politikáját. VG