Tiltakozás az alkoholadó emelése ellen
Sörtestvériség. Több európai ország tiltakozik majd az alkoholra kivetett fogyasztási minimáladó 31 százalékos emelése ellen az uniós pénzügyminiszterek mai találkozóján. A hagyományosan nagy sörfogyasztónak számító Német- és Csehország hét végén kétoldalú megbeszéléseket folytatott az Európai Bizottság javaslata elleni közös fellépésről. Németország csak abban az esetben szavazná meg az intézkedést, ha a sört kivonnák annak hatálya alól. A magyar álláspontról nem sikerült lapzártánkig tájékoztatást kapnunk a Pénzügyminisztériumtól.
A Finnország kérésére javasolt 31 százalékos emelést azért tartják szükségesnek, mert az utoljára 1992-ben megállapított fogyasztási minimáladó reálértéke azóta nagymértékben csökkent az infláció miatt. A bizottság szerint egyébként az intézkedés minimális, fél liter sörönként körülbelül egy eurócentes áremelkedést okoz – írja az EUbusiness. A változtatás nem érintené a borokat, és a tervek szerint csak 2008-ban lépne hatályba, 2010-ig tartó átmeneti időszakkal.
Bár az adóügyi változtatásokhoz egyhangú döntés szükséges az EU-ban, vagyis Német- vagy Csehország önmagában is képes megakadályozni a reformot, a finn elnökség nem akar elállni szándékától. Ugyanakkor az sem valószínű, hogy a német fél engedni fog, mert Peer Steinbrück pénzügyminiszter saját szavai szerint „nem akarja még drágább sörrel meglepni” a választókat. Az EU legnagyobb gazdaságában 2007-ben 17-ről 19 százalékosra akarják emelni az áfakulcsot, és a kabinet nem hajlandó uniós kényszerből még egy népszerűtlen intézkedést vállalni. Németország csak a magas szesztartalmú italok esetében támogatja az emelést. VG


