Az idén mintegy négy-, jövőre négy és fél milliárd forint jut munkalehetőségeket teremtő beruházások támogatására a hátrányos helyzetű kistérségekben – tudta meg a Világgazdaság. A gazdaságfejlesztési operatív programban (gop) várhatóan január végén meghirdetendő 2.1.2-es pályázati kiírás tervezetéről ezen és a jövő héten zajlik a szakmai egyeztetés a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kezdeményezésére.
Magyarország elmaradott területeire kívánnak elsősorban munkaintenzív beruházásokat vonzani ezzel a támogatási konstrukcióval. A pályázati kiírást készítő szakemberek úgy kalkulálnak, hogy az EU–magyar támogatással megtelepedő vállalkozások beszállítói hálója erősíti a helyi foglalkoztatásban kulcsszerepet játszó kis- és középvállalkozói szektort, hozzájárul az adott kistérség foglalkoztatási képességének a növeléséhez, és enyhíti a területi különbségekből fakadó feszültségeket.
A 2007–2013-as időszakra vonatkozó Új Magyarország fejlesztési terv nagy hangsúlyt helyez a felzárkóztatásra (VG, 2006. október 18., 6. oldal). A készítői – ez idáig forrásmegjelölés nélkül – külön kiemelt központi programot ígértek a 28 súlyosan hátrányos helyzetű kistérség leszakadásának a csökkentésére.
A tervezett 2.1.2-es kiírás ebbe a koncepcióba illeszkedik. Vissza nem térítendő támogatására gazdasági társaságok, szövetkezetek és egyéni vállalkozók pályázhatnak majd: 5–50 millió forintos támogatásigénynél pontozással, kizárólag objektív szempontok alapján, 50–500 milliósnál pedig összetett értékelési szempontrendszer keretében zajlik az értékelés. A megítélt összeg 85 százalékát az európai regionális fejlesztési alapból, 15 százalékát hazai költségvetési forrásból biztosítják. Ennél az egyfordulós, nyílt pályázatnál a támogatási intenzitás maximum 40 százalékos, az elnyerhető dotáció összege minimum 5, maximum 500 millió forint lehet.