Uniós források hatása a növekedésre

A hazai közvéleményben kialakulni látszik az a nézet, hogy az EU-tól Magyarországra érkező támogatás várhatóan jelentős növekedési többletet generál. A strukturális alapok potenciális hatásait számszerűsítő, az Európai Bizottság által elvégeztetett modellszimulációk alá is támasztják e várakozásokat. Ám a támogatási rendszer korábbi időszakaiban az alapok tényleges hatását vizsgáló empirikus tanulmányok szerény, az alapoknak tulajdonítható növekedési és felzárkózási többletről számolnak be – szögezi le a jegybank Elemzés a konvergenciafolyamatokról kiadványa. Számos, nemzetközileg is alkalmazott vizsgálati módszert, szimulációs modellt, az eddigi uniós bővítések után végbement reálfejlemények tapasztalatait, azokon alapuló tanulmányokat szemlézve mutatják be a szerzők a várható hatásokat.

A pozitív várakozások és a viszonylag csekély növekedési többlethatás közötti különbség oka, hogy a modellszimulációk általában az alapok hatékony hasznosulását feltételezik. Ez nem magától értetődő – mutatnak rá a szerzők. Emellett az újonnan csatlakozott országokban az alapok befogadását végző intézményrendszer a korábbi kohéziós országokéhoz képest elmaradottabb. Mindez óvatosságra int az uniós források várható növekedési hatásának megítélésében – vélik a szerzők.

Mi jut Magyarországnak?

Az alapok hatékony felhasználása a hazai döntéshozókon múlik, a gazdaságpolitika minősége határozza meg, hogy az ország képes lesz-e élni az alapok nyújtotta addicionális növekedési lehetőséggel – hívják fel a figyelmet. A tapasztalatok szerint az ebből a szempontból döntő gazdaságpolitikai tényezők a makrogazdasági stabilitást támogató fiskális és monetáris politikák, a források hatékony térbeli és ágazati elosztása és az allokációt végző bürokrácia hatékonyságának a növelése.

Magyarország a 2007–2013-as programozási időszakban jelentős támogatásokban részesül a strukturális és kohéziós alapokból. A költségvetésben megjelenő uniós források évi átlagosan mintegy 830 milliárd forintot tesznek majd ki, s ehhez a magyar állam évente átlagosan mintegy 180 milliárd forintot tesz hozzá. Ez átlagosan 18 százalékos hazai társfinanszírozást jelent, ami a korábbi magyar, illetve a korábbi kohéziós országok esetéhez viszonyítva igen kedvező. 2005–2006-ban a magyar társfinanszírozás még 30 százalék fölött volt. A csökkenés mögött részben a szabályok, részben a magyar projektek

szerkezetének a változása áll: befejeződnek a magasabb hazai társfinanszírozást megkövetelő

PHARE- és SAPARD-programok. Javítja a finanszírozási mérleget a költségtervezés hatékonyságának kedvezőbbé válása. A korábbi ISPA-programoknál gyakran előforduló többletköltségeket a költségvetésnek kellett állnia.

Az addicionalitás teljesülésének feltételei

A 2006-ban az Európai Bizottság által elfogadott konvergenciaprogram alapján az addicionalitást tekintve kérdések merülnek fel. Az addicionalitás elve azt írja elő a támogatást fogadó országnak, hogy minimálisan milyen szintű, a programokon kívüli állami beruházásokat kell megvalósítania. Ez garantálná, hogy az uniós források ne szorítsák ki az adott ország egyéb állami beruházásait. Azaz, a (közgazdasági) addicionalitás követelménye azt akarja meggátolni, hogy a fogadó ország az európai támogatásokat az államháztartási deficit finanszírozására fordítsa. A konvergenciaprogram a kizárólag hazai forrásból megvalósított beruházások és egyéb kormányzati programok esetében a 2006–2009 közötti periódusra 2 GDP-százaléknyi csökkenést tervez. Ez idő alatt a GDP-arányos állami beruházások a program szerint nem nőnek, hanem 3,6 százalékos szinten maradnak. A tervszámokból két következtetést vonnak le a szerzők, akik szerint a terv jelentheti azt, hogy a 2006–2009-es időszakra nem teljesül a közgazdasági értelemben vett addicionalitás: az uniós forrásokból finanszírozott beruházások részben egyébként is tervezett hazaiakat váltanak ki. Ez kétségtelenül segít a költségvetési egyensúly helyreállításában. Ilyen feltételek mellett ahhoz, hogy a közgazdasági addicionalitás teljesüljön a teljes 2007–13-as időszakban, 2010 és 2013 között jelentős, nem EU-forrásból megvalósított kormányzati beruházást kell végrehajtani, miközben az unió stabilitási feltételeinek is meg kell felelni.

Másrészt elképzelhetőnek tartják, hogy sikerül teljesíteni a jogi addicionalitási követelményt még a vázolt tervszámok mellett már a 2007–2009-es periódusban is. Ehhez a már említett módon kell megváltoztatni a kizárólag hazai forrásból megvalósított állami beruházások és egyéb programok szerkezetét. Kérdés, ez közeledést vagy távolodást jelentene-e az optimális állami beruházási-kiadási szerkezettől – teszik fel a kérdést a szakértők, s egyben nyitva is hagyják azt.

A jelenlegi, ikerdeficittel jellemezhető kiinduló állapot miatt az EU-transzfereknek lehet közvetett hatása is a potenciális növekedésre. Ha a közgazdasági addicionalitás nem teljesül, azaz az EU-transzferek közvetlenül nem vagy csak részben generálnak pótlólagos beruházást, a külső finanszírozási igény csökken. Ez a hatás önmagában mérsékelheti a kockázati prémiumot és növelheti a potenciális bővülést – teszik hozzá.

Modellezett hatások

A fejezet az eddigi bővítések során szerzett tapasztalatokat öszszegezve rámutat: a különböző tanulmányok által becsült, országszintű konvergencia rátája 2 százalék körüli. Az országok egy főre jutó GDP-je évi átlagosan ennyivel kerül közelebb a hosszú távú egyensúlyhoz, a jövedelemszintek tényleges és hosszú távú értékei közötti különbség évente 2 százalékkal csökken.

Ám a konvergencia erősebbnek tűnik a régiók, mint az országok szintjén, sőt az országon belüli különbségek még nőttek is. Egy a bizottság által végzett, a korábban csatlakozó országok tapasztalatait számba vevő tanulmány szerint a 2004-es csatlakozottakban a régiós egyenlőtlenségek várhatóan addig nőnek, amíg az országos egy főre jutó GDP el nem éri az EU átlagának 70-75 százalékát. Ezután csökkennek az egyenlőtlenségek, erősebben, mint előzőleg, a növekedés során.

A 2004-ben rendelkezésre álló információk alapján az Európai Bizottság által készített modellezés az EU 2007–13-as pénzügyi tervezési időszakában évi átlagosan 3 milliárd eurónyi Magyarországra érkező támogatással számol. Ehhez hozzáadódik a konstans 40 százalékosnak feltételezett (ám az MNB-tanulmány szerzői szerint valójában 18 százalékos) magyar állami társfinanszírozás. Így évente átlagosan a GDP több mint 6 százalékának megfelelő projektet valósítanak meg.

Ennek hatását egy alapszcenárióhoz hasonlítják, amelyben feltételezik, hogy semmilyen támogatás nem érkezik, és a magyar állam által társfinanszírozott beruházási összegeket sem költik el. Ez az összehasonlítás implicite feltételezi, hogy az EU-s strukturális támogatások sem a magánszektor beruházásait nem szorítják ki, sem az egyébként is megtörténő állami beruházásokat nem váltják ki (azaz az alapok nem a deficitet finanszírozzák: teljesül az addicionalitás elve).

További feltételezés, hogy a rendelkezésre álló összegeket a vizsgált periódus alatt konstans arányban költik el a különböző szektorok között. Esetünkben ez azt jelenti, hogy az alapokat 63 százalékban infrastrukturális beruházásokra, 17-ben humántőke-beruházásokra és 20-ban a termelő vállalatoknak adott támogatásokra költik el. Ezek az arányok nagyjából összhangban vannak a hazánkba áramló támogatások 2004–2006 közötti arányaival.

A szimuláció eredménye (lásd a mellékelt táblázatot) az is, hogy a foglalkoztatottság szintjének 4,5 százalékpontos emelkedése a periódus végére 157 ezres abszolút bővülést jelent. Ezen belül a szolgáltatói szektor foglalkoztatottsági szintje jobban emelkedik, mint az ipari szektoré. A termelékenység szintje a két szektorban azonosan átlagosan 4 százalékkal lesz magasabb a tervezési periódus végére a strukturális alapoknak köszönhetően.

Mindezek az alapok rövid távú hatásainak tekinthetők a modellszimulációkban. A hosszabb távú hatások vizsgálatakor azt feltételezték, hogy 2013 után – a strukturális alapokból finanszírozott beruházások megvalósítását követően – nem érkezik támogatás. Így a GDP szintje 2020-ra 4 százalékkal lenne magasabb, mint az alapszcenárióban. Ez az a GDP-többlet, amely a projektek tökéletes hatékonyságú megvalósítása és az addicionalitás teljesülése esetén jelentkezne a bizottság számításai szerint. Ám kétséges az addicionalitási elvnek való megfelelés – illetve a korábbi országok tapasztalatai és a nemzetközi empirikus szakirodalom alapján a tökéletes hatékonyságú projektmegvalósítás távolról sem vehető biztosra. Ennek megfelelően óvatosság indokolt az EU-ból érkező támogatások hatásainak latolgatásakor.