EDEN: ahová igazán érdemes elutazni
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságTurizmus. Az idén Magyarország legjobb élő hagyományokat őrző desztinációja címmel írják ki az Európai Bizottság EDEN pályázatát itthon – jelentette be tegnap Kovács Miklós, az ÖTM turisztikai szakállamtitkára. (Az EDEN a European Destination of Excellence, azaz Kiváló Európai Desztináció rövidítése.) A pályázatokat február végéig lehet benyújtani a tendert lebonyolító Magyar Turizmus Zrt.-nek (MT Zrt.). A szakmai zsűri július végéig hozza meg döntését. A győztes ősszel, a várhatóan Párizsban megrendezendő 7. Európai Turizmus Fórumon veheti majd át a díjat.
Az EDEN programot 2006-ban azzal a céllal indították el, hogy felhívják a figyelmet az európai turisztikai desztinációk értékeire, annak sokszínűségére. Az első évben tíz tagállam hirdette meg a pályázatot, amelynek témája a Legjobban fejlődő vidéki desztináció volt. Magyarországon harmincan indultak a díjért, amelyet az Őrség nyert el. Így kilenc további tagállammal együtt bemutatkozhatott ez év októberben a Portugáliában megrendezett 6. Európai Turizmus Fórumon.
A 2008-as pályázatot várhatóan már 18 tagállam hirdeti meg. Az idén olyan térségek jelentkezését várják, ahol főszezonon kívül is (2008. szeptember 1.–2009. június 30. között) van olyan legalább kétnapos és minimum harmadik éve megrendezett turisztikai esemény, amely jól tükrözi a térség hagyományait. A pályázat feltételei az MT Zrt. honlapján megtalálhatók, de a programot a társaság januárban az ország több helyszínén ismerteti. A projekt finanszírozásához az MT Zrt. 35 ezer eurót nyert el az Európai Bizottság pályázatán. A nemzeti marketingszervezet ugyanekkora összeggel járul hozzá a lebonyolítás költségeihez. VG


