Népszavazás egy híres repülőtérről
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságEllenerők. Hajszálon függ az 1923 óta üzemeltetett híres Berlin-Tempelhof repülőtér jövője. A létesítmény fennmaradását is csak elméletileg biztosíthatja a további üzemeltetéséről vasárnap tartandó népszavazás. A szociáldemokraták és a szélsőbalos Linke formáció által uralt városi tanács erőnek erejével azon dolgozik, hogy bezárják az egyébként veszteséges repülőteret. A kereszténydemokraták (városi és szövetségi szinten) viszont az eredeti funkció szerinti megtartást támogatnák, és maga Angela Merkel kancellár is a népszavazási kezdeményezés mellé állt.
Világszerte kevés repülőtér van ennyire közel a városközponthoz, mint a Tempelhof, ami azt is jelenti, hogy a használatához fokozott zaj-, környezet- és balesetvédelmi követelményeknek kell eleget tenni. A környékbeliek ennek ellenére megtartanák, mert ezzel jelentős számú munkahelyet lehet megőrizni. A repülőtérhez mindezeken felül komoly történelmi emlékek is fűződnek, mert rajta keresztül működtették a szövetséges hatalmak azt a légihidat, amelyen át a szovjetek által közúti blokád alá vont Nyugat-Berlint annak idején ellátták, tüzelőtől kezdve az élelmiszerekig minden létfenntartási cikkel.
A „vörös-vörös” politikai színezetű városi tanács jogi szempontokra hivatkozva is igyekszik kész helyzetet teremteni a bezáráshoz. Már gőzerővel készül ugyanis a városon kívül az új – Berlin-Brandenburg International nevű – óriásrepülőtér, amelynek elkészülte utánra nincs meg a Tempelhof működtetéséhez a jogi alap a városi és a regionális rendezési tervekben. VG


