Magyar gazdaság

Vita a felsőoktatási állami vagyonról

A Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács összehívását kezdeményezték az érintett szakszervezetek, miután nem értenek egyet a felsőoktatási törvény módosításával. Attól tartanak, ennek eredményeként privatizálni lehet az egyetemeket, főiskolákat.

A Magyar Bálint és Sándor Klára SZDSZ-es képviselők által jegyzett javaslat szerint az intézmények autonómiáját ki kellene terjeszteni a vagyongazdálkodás területére is. Hiszen jelenleg tulajdonosi szemlélet és az azzal járó felelősség nélkül csak kezelői az állami vagyonnak, de azt nem hasznosíthatják.

Az új szabályozás értelmében az intézmények megkapnák a kezelésükben lévő állami vagyont, azzal – bár keretek között – tulajdonosként bánhatnának, korlátozottan megterhelhetnék, hasznosíthatnák, viszont a funkcióját, értékét meg kellene őrizniük. További lényeges szabály, hogy az egyetemek, főiskolák saját bevételük terhére korlátozás nélkül alapíthatnának gazdasági társaságot.

A felsőoktatási intézmények vezetői, gazdasági tanácsai (gt) is egyetértenek az elképzeléssel. Rudas Imre, a Magyar Rektori Konferencia elnöke a Világgazdaságnak elmondta: a testület egyhangúlag támogatta a javaslatot, s azt állapította meg, hogy indokolatlanok azok a félelmek, miszerint ez a módosítás megteremti az intézmények privatizációjának a lehetőségét, hiszen ezt számos garanciális elem kizárja. Sőt, további fékek beépítését javasolják, többek között azt, hogy a gazdasági tanácsok kétharmados egyetértésével lehessen csak vagyonelemeket értékesíteni – ezeket Hiller István oktatási miniszter is támogatja.

Hasonlóan érvelt Vörös József, a Pécsi Tudományegyetem gt-elnöke. Szerinte is lényeges változás, hogy a gazdasági tanácsok szerepe nőne. A főként gazdasági szakemberekből álló testület a jövőben nem lenne megkerülhető a vagyoni kérdésekben. Így nem kellene tartani az értékes ingóságok elkótyavetyélésétől, hiszen a vagyonnövekményt vissza kell forgatni, belőle fejlesztéseket szükséges végrehajtani. VG

Tiltakoznak

A Fidesz és a KDNP már a szakbizottság ülésén sem támogatta a javaslatot, így a plenáris ülésén is ellene szavaznak majd. A pártok mellett több civilszervezet is elutasítja az elképzelést.

Mint Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke lapunknak elmondta, holnap sajtótájékoztatón számolnak be arról, hogy a hallgatói szervezetek mellett a nagycsaládosok, a hallgatói önkormányzatok is tiltakoznak a törvénymódosítás ellen, s ha az érdekegyeztető tanácson nem tudnak megállapodni, tiltakozó nagygyűlést szerveznek.

Mint Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke lapunknak elmondta, holnap sajtótájékoztatón számolnak be arról, hogy a hallgatói szervezetek mellett a nagycsaládosok, a hallgatói önkormányzatok is tiltakoznak a törvénymódosítás ellen, s ha az érdekegyeztető tanácson nem tudnak megállapodni, tiltakozó nagygyűlést szerveznek.-->

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek