Eldőlt, hogy távozik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója. Tátrai Miklós menesztése már korábban felmerült. Lapunk úgy tudja, a kormányzat és a szocialista frakció vezetése tegnap egyeztetett Tátrairól. A megbeszélés tényét szocialista képviselők, a menesztést a kormányfő környezetéből erősítették meg lapunknak, az időpontot és az utód személyét azonban homály fedi.
A vagyonkezelő mind Bajnai Gordon miniszterelnök, mind a Pénzügyminisztérium figyelmét felkeltette az utóbbi időben. A kormányfő vizsgálatot kért a pénzügyminisztertől a Velencei-tóhoz tervezett kaszinóvárossal és az ahhoz kapcsolódó ingatlancserével kapcsolatban, de a tárca maga is vizsgálta, jól működik-e az MNV Zrt., illetve kell-e változtatni a szervezet tevékenységén. Értesülések szerint Bajnai Gordon az MSZP-frakció véleményének ismerete nélkül nem döntött volna a vagyonkezelő vezérigazgatójának sorsáról. Tátrai Miklós állítólag hétfőn Oszkó Péter pénzügyminisztert kereste föl, kedden pedig a kormányfő fogadta. Sajtóhírek szerint a megbeszéléseken a pénzügyi tárca vezetője világossá tette, hogy ha rajta múlik, távoznia kell az MNV Zrt. vezetőjének. Indoklásként az együttműködés hiányát említette.
Az MNV-t az ÁPV Rt., a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet összevonásával alakították ki, élére a PM-ből távozó Tátrai került. AV