BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem vesz több aranyat Kína

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Tartalékok. Devizatartalékainak befektetése szempontjából Kína továbbra is kiemelten fontos terepként tekint az amerikai állampapírpiacra, aranytartalékainak jelentős növelésére azonban nem készül – jelentette ki Ji Kang, az ország devizapiaci szabályozó hatóságának a vezetője. Ji a külföldi tőkebeáramlás felfutására számít az idén; ez elmondása szerint a jüan erősödésével kapcsolatos várakozásokat is tükrözi, ám arról nem szólt, hogy Peking hagyná-e a nemzeti valuta felértékelődését. Kína 2,4 ezer milliárd dolláros devizatartaléka a legnagyobb a világon, annak pontos összetételét azonban Peking államtitokként kezeli. Szakértők becslése szerint a dollár mintegy kétharmados súlyt képviselhet a kosárban. A hatalmas összegek miatt ugyanakkor az összetétel marginális megváltoztatása is komoly piaci következményekkel járhat. Ji most azt hangsúlyozta, hogy Kína befektetésként kezeli tartalékait, és döntéseit sem politikai, sem rövid távú spekulációs megfontolások nem befolyásolják.

A tisztviselő egyértelművé tette ugyanakkor, az ország nem készül ezertonnás aranykészletének bővítésére. Harmincéves időtávon az arany nem bizonyult nagyszerű befektetésnek, és további vásárlásokkal csak felverné az árakat – mondta. Hozzátette egyúttal, hogy ha Peking megduplázná aranytartalékának a nagyságát, az a jelenlegi árak mellett is csak 30 milliárd dolláros befektetéssel járna, ez az ország rendelkezésére álló összegekhez képest nem túl jelentős.

A jüan árfolyamával kapcsolatban Ji nem fedett fel semmit Peking terveiből. Kína a válság nyomán exportőreinek megsegítésére 2008 közepén kötötte ismét a dollárhoz az árfolyamot.Reuters

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.