Romániai átlagkereset: 93 ezer forint
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Statisztika. Januárban 1426 lej, azaz 93 ezer forint volt Romániában a nettó átlagkereset – közölte a bukaresti statisztikai hivatal. Az adat 5,2 százalékos emelkedést jelez 2009 januárjához képest, ugyanakkor decemberhez viszonyítva 3,5 százalékos csökkenésnek felel meg.
A gazdasági válság nyomán keleti szomszédunknál is megfordult az a korábbi években megfigyelt trend, amely szerint a bérek a termelékenységnél gyorsabban (évente két számjegyű mértékben) emelkedtek. Ez a külföldi elemzők szerint tarthatatlan volt, és még inkább veszélyesnek tűnt az, hogy az állami szektorban a magánszféránál magasabb bérszínvonal érvényesült. A közalkalmazottak bérének befagyasztása és létszámuk csökkentése az IMF által Bukarestnek nyújtott 20 milliárd eurós hitelprogram feltételei között is szerepelt.
A román bérszint a magyarországi átlagkeresetnek nagyjából a háromnegyedét teszi ki: a KSH adatai szerint hazánkban 2009-ben átlagosan 124 100 forintot vittek haza havonta a munkavállalók. VG


