BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Súlyos szakemberhiány az építőiparban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Továbbra is súlyos a szakemberhiány az építőiparban – derül ki egy friss felmérésből. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 400 vállalkozást kérdezett meg az ágazat foglalkoztatottsági helyzetének alakulásáról. Sok cég számolt be arról, hogy nincs elég ács-állványozó, bádogos-tetőfedő, épületasztalos, hő- és hangszigetelő, kőműves, minősített hegesztő, vasbeton-, villany-, vízvezeték- és fűtésszerelő, valamint vízszigetelő, s az utánpótlás sem megoldott.

A felmérés arra is rávilágít, hogy meglehetősen alacsony szinten állnak a bérek az ágazatban. Tavaly a bruttó átlagkereset 159 ezer forint volt, jóval elmaradva a 199 ezer forintos nemzetgazdasági átlagtól. A szakma 2006-ot tartja „az utolsó jó évének”, az ekkori (legális) létszámhoz képest ma 35-40 ezerrel kevesebben dolgoznak. Az építőipar lejtmenetére elbocsátásokkal reagált a legtöbb cég. A mára megmaradt 330-340 ezer főből csak durván minden harmadik áll alkalmazásban, a többieket vállalkozóként foglalkoztatják.

Az idén optimistábbak a vállalkozások, a felmérésből kiderül: most már szeretnék megőrizni alkalmazottaikat a cégek, elsősorban fizikai dolgozóikat.

A vállalkozások által foglalkoztatott alvállalkozói létszám az előző évihez képest várhatóan csaknem 40 százalékkal esik vissza az első fél évben, ám az év vége felé már mérséklődik a zuhanás, és csak 7 százalékkal marad el a tavalyi hasonló időszaki szinttől. Ez halvány jele lehet a hosszú alvállalkozói láncolatok rövidülésének – véli az ÉVOSZ. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.