BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrajna–EU: elnöki magyarázkodás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Újra hitet tett az európai integráció prioritása mellett Viktor Janukovics ukrán államfő. A politikus így próbált visszavágni azoknak a bírálóinak, akik szerint elnöksége alatt a kormány hitszegő módon azon ügyködik, hogy gyorsan normalizálja a kapcsolatokat Oroszországgal. Tizenkilenc éve fogadták el Ukrajna függetlenségi nyilatkozatát, amellyel ki tudott válni az egykori Szovjetunióból. Ebből az alkalomból elmondott beszédében az ukrán államfő azt is cáfolni kényszerült, hogy korlátozná a sajtószabadságot hazájában.

„Külpolitikánk prioritása maradt az európai integráció” – mondta a kijevi Függetlenség terén kétezres hallgatóságának Janukovics. Februári hatalomra kerülése óta ugyanakkor sorra bírálta a nyugat-európai politikusokat, meghosszabbította az orosz haditengerészeti bázis bérleti idejét további 25 évre a Krím-félszigeten, és szorosabbra fűzte a diplomáciai kapcsolatokat Moszkvával. Elnöki tevékenységére jellemző az is, hogy igyekszik hátat fordítani a 2004-es narancsos forradalom során hatalomra került előző vezetés stratégiájának, amely igyekezett minél távolabb „vinni” Ukrajnát Oroszországtól és közelíteni az országot Európához. Janukovics most azzal magyarázza az Oroszországhoz való gyors közeledést, hogy a Moszkvával való jobb kapcsolat nem aknázza alá az európai integrációt, ellenkezőleg, erősíti azt. EUbusiness

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.