BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét csökken az állások száma

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Január óta először jelez visszaesést az amerikai ADP mutatója

A várakozások ellenére csökkenhetett a magánszférában foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban augusztusban, tovább rontva a gazdasági fellendülés fenntarthatóságával kapcsolatos kilátásokat.

Legalábbis ezt jelzi az ADP Employer Services felmérése, amely mintegy 500 ezer vállalat foglalkoztatási adatai alapján tízezer munkahely megszűnését becsülte az amerikai gazdaság egészére. Júliusban még 37 ezerrel nőtt a magánszféra állásainak száma, bár már ez is jócskán elmaradt a március–áprilisban regisztrált 200 ezres bővüléstől.

A munkahelyek számának csökkenése a fogyasztói kiadások visszafogásának és ezen keresztül a gazdasági fellendülés leállásának a kockázatával jár. A borúlátó várakozásokat tegnap ugyanakkor egy másik felmérés némileg ellensúlyozta: a Challenger, Gray & Christmas tanácsadó cég szerint az amerikai vállalatoknál tervezett elbocsátások száma 17 százalékkal esett augusztusban a megelőző hónaphoz képest, és tíz év óta a legalacsonyabb szintet érte el. Míg júliusban a munkaadók közel 42 ezer, addig augusztusban 35 ezernél is kevesebb embert érintő leépítést jelentettek be.

Az amerikai munkaügyi minisztérium holnap teszi közzé jelentését az amerikai gazdaság előző havi foglalkoztatási trendjeiről, és elemzői várakozások szerint a számokat elsősorban a közszférában végrehajtott elbocsátások húzzák majd le.

Reuters, Bloomberg

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.