Jelentős változásokat hoztak a költségvetésben a Magyar Közlöny péntek éjszaka megjelent legfrissebb határozatok. 

Összesen mintegy 130 milliárd forintot csoportosított át a kormány. 

Elsősorban a Gazdaság-újraindítási Alapban található Gazdaság-újraindítási Program (GÚP) terhére csoportosítanak át, összesen 110,6 milliárd forintot. 
Ennek nagy részét, 31,6 milliárd forintot az Innovációs és Technológiai Minisztérium kapta, amelynek szinte egésze, 30 milliárd forint a nem állami felsőoktatási intézmények támogatására megy el. 27,7 milliárdot kap a Pénzügyminisztériumon belül a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, ebből 26 milliárd forintot beruházásokra és felújításokra költhetnek. 

Fotó: Shutterstock

A Miniszterelnökséghez 17,8 milliárd forint került, ebből 7 milliárd nonprofit, társadalmi, civil szervezetek és köztestületek támogatására, 5,4 milliárd Közfeledatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány támogatására megy. 4,3 milliárdot a Miniszterelnökség igazgatására, 1 milliárdot  pedig a kormányhivatalok kiadásaira, beruházására fordítanak. 8,3 milliárdot kapott az MNV Zrt., 2,1 milliárdot az Emberi Erőforrások Minisztériuma, többek között közgyűjteményekre és a Nemzeti Sportközpontokra, 1,2 milliárdot pedig a Bethlen Gábor Alap. 
A Központi tartalékokból 10,7 milliárd forintot csoportosítottak át, ennek csaknem fele egyházi támogatásra megy el, az Emberi Erőforrások Minisztériuma is kap belőle 4 milliárd forintot, szintén sporttámogatásokra. De jutott a Miniszterelnökségre s az MNV Zrt.-re is.

A Paks II. Atomerőmű beruházásától is elvontak összesen 3,7 milliárd forintot, amelyeket a Közép-Duna menti térségfejlesztésre fordítanak.
 

Dönttt a kormány arról is, hogy elfogadja az helyreállítási alapjából érkező pénzt, de csak bizonyos feltételekkel. 
1. A helyreállítási terv elfogadása során csak olyan megállapodás fogadható el, amelyben az Európai Bizottság nem támaszt Magyarországgal szemben olyan feltételt, amelyet más tagállamokkal szemben nem alkalmaznak (kettős mérce tilalma).
2. Magyarország az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21.  cikke szerinti diszkriminációmentességet az  Európai Unió Alapjogi Chartájának 14.  cikkében rögzített azon rendelkezéssel együtt valósítja meg, amely kimondja „a szülők azon jogát, hogy gyermekeik számára vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak, tiszteletben kell tartani az e jogok és szabadságok gyakorlását szabályozó nemzeti törvényekkel összhangban”.
3. Magyarország az  Európai Unió Alapjogi Chartájának 21.  cikke szerinti nemek közötti megkülönböztetés fogalmát a szöveg eredeti, hagyományos (biológiai) jelentése szerint alkalmazza.
Rendeletet hoztak a a rozsdaövezeti akcióterületen létesített lakóingatlanban kialakított lakások vásárlásához kapcsolódó adó-visszatérítési támogatásról. Eszerint az itt épülő új lakások után fizetendő 5 százalékos áfát is visszaigényelhetik a vásárlók.
A járvány miatti megugró takarmányárak miatt, 4,4 milliárd forintos többlettámogatást biztosítanak az agrárszektornak. 
Az építőanyagok kivitelével kapcsolatos rendelet módosítása, amelyekről kormánybiztos dönt. 
A kormány kijelölte az z  IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot a  magyar mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítésének stratégiájának végrehajtásával.
Módosították a haditechnikai tevékenységre jogosult vállalkozásokra vonatkozó rendeletet is. 
200 ezer Astrazeneca vakcinát adunk el Portugáliának. 
Növelik a A Bükk Keleti Kapuja – A Szeleta Park Látogatóközpont kialakítása projekt támogatását 800 millió forinttal. 
Megszűnt Dányi Gábor Zoltán, a  Miniszterelnökség helyettes államtitkárának megbízatása, a helyére Hunya Balázs került. 
A legutóbbi Közlönyben pedig a védettségi igazolványokkal kapcsolatban módosított a kormány: mostantól Üzbegisztánba is lehet utazni korlátozások nélkül.