A tavaly belföldi rekordot hozó nyári hónapok után idén júliusban tovább emelkedett a vendégéjszakák száma Magyarországon – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese szerdán Zalakaroson.

Könnyid László az új városközpontnak kialakított Karos Korzó avatásán azt mondta:

az előzetes adatok szerint több mint 5,2 millió vendégéjszaka várható júliusban, de augusztusra is meghaladja már a 3,2 milliót a foglalások száma.

Ez alapján várható, hogy a múlt évi rekordhoz képest akár tizedével is bővülhet a vendégéjszakák száma júliusban.

Fotó: Varga György

A zalakarosi adatokat ismertetve elmondta, hogy

az újraindulás, vagyis április óta mintegy 50 ezer vendéget és közel 160 ezer vendégéjszakát regisztráltak a zalai városban, ami nagyjából 30 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak számait.

A közel 200 magyarországi fürdő között az első tíz egyike a zalakarosi, ahol – a 2030-ig tartó kormányzati turizmusstratégiának megfelelve – az egészségturizmusra helyezik a fő hangsúlyt, ráadásul egész évben látogatható, egyre jelentősebb például a cseh vendégek jelenléte.