Alaposan megfogyatkozott csapattal jutott el a Covid-járvány negyedik hullámáig a magyarországi idegenvezetői társadalom, miután a 27 európai uniós ország közül egyedül itt maradt el teljesen az állami támogatás. A turizmus leállása miatt lenullázódó bevételű idegenvezetők egy része – becslések szerint a pandémia előtt mintegy 4-5 ezer fős aktív állomány 20-25 százaléka – tartósan átigazolt más ágazatokba – nyilatkozta a VG-nek a Magyar Idegenvezetők Egyesületének (MIE) elnöke, Deák Judit. 

Mint megtudtuk,

éppen most szervez a MIE egy átfogó felmérést a koronavírus-járvány hatásairól, hogy pontosabb adatokat kapjanak a szakmai szervezetek arról, hogy az elvándorolt idegenvezetőkre számíthatnak-e a későbbiekben. Szeretnék megtudni, hogy akik máshol vállaltak munkát, visszajönnek-e, és ha igen, mik az elvárásaik.

Fotó: Vémi Zoltán / VG

Fontos lenne megtudni azt is, hogy hányan tudnak és akarnak megújulni, alkalmazkodni a városnézések során szükséges új módszerekhez. Nevezetesen arról van szó, hogy új helyzetekhez kell igazodni most, nemcsak a Covid, hanem Budapesten a felújítási és építési munkálatok nagy száma miatt is. A parkolás mindenekelőtt a turisztikailag frekventált területeken lehetetlenült el. A budavári sikló decemberig nem üzemel, a budai várba felmenő utakat is bármikor lezárhatják a nagy munkagépek miatt, és a Gellérthegyen megújul a Citadella, ezért oda buszos csoportok jó ideig nem tudnak felmenni. A különféle felújítások és építkezések során eltűnt a parlamenti megállóhely, a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum mellett sem tudni, meddig lehet még busszal parkolni, és mikor száműzik behajtási korlátozásokkal a csoportos buszos városnézéseket a Városliget mellől – sorolta az akadályozó tényezőket Deák Judit.

Az ikonikus látnivalók, a világörökségi helyszínek megközelíthetősége nem történhet kizárólag tömegközlekedési eszközökkel, az átmeneti időszakokra, a felújítások, átépítések, építkezések idejére is biztosítani kell áthidaló megoldásokat, különben az ideérkező turisták csalódottan távoznak.

Elgondolkodtató és változtatásokra ösztönző figyelmeztető jelnek kell tekinteni azt a tényt, hogy ugyanazon a turisztikai fórumon, ahol nemrég Európa legjobb úti céljának választották Budapestet, a magyar főváros 2021-ben csak a 29. lett

– jelezte a MIE elnöke. 

Budapest továbbra is izgalmas, vonzó és érdekes úti cél, amit az is jelez, hogy egyre nagyobb számban kezdenek visszatérni a külföldiek, de az utazási irodáknak, a programszervezőknek pontos és megbízható információkra van szükségük a vendégélmények és az elégedettség biztosításához. A szakmai egyesület elnöke rámutatott: tudniuk kellene, hogy mikor, mi lesz lezárva, illetve meddig, hogyan és mennyire lehet megközelíteni az egyes látnivalókat. Nem lehet rögtönözni, hirtelen és hetekre, hónapokra bezárni, leállítani, kiiktatni útvonalakat, úti célokat, különben a turisták és az idegenvezetők egyaránt kellemetlen helyzetekbe kerülnek.

Egyelőre nem jutott tovább a szakma kérése a törvényalkotókhoz, hogy más európai városok mintájára Budapesten is legyenek olyan védett területek, mindenekelőtt a világörökségi helyszínek és környékük, ahol csak helyi idegenvezetők dolgozhatnak.

Ez a szakma megtisztulását eredményezné, és a munkaerő elvándorlásának megakadályozásához, illetve a hosszú távú stabil jövőkép felrajzolásához is fontos lépés lenne

– fogalmazott Deák Judit.

Négy évszakos kínálat a cél

A válság ellenére országszerte folytatódtak a fejlesztések, hogy minőségi, négy évszakos kínálat fogadja a vendégeket. A Kisfaludy-program keretében 40 új szálloda épül, 14 ezer magánszálláshely, közel 600 panzió és 114 strand válik korszerűbbé. Tucatnyi attrakció, kastély, vár és gyógyhely újul meg. A belföldi turizmus idén nyáron újabb rekordokat döntött, soha ennyi magyar nem nyaralt még a három nyári hónapban a vidéki Magyarországon, és minden remény megvan rá, hogy már 2022-ben elérjük a 2019-es kiemelkedő év szintjét. Aki mindkét oltást felvette, bátran tervezhet utazást őszre és télre is. A célok nem változtak: Magyarország legyen Közép-Európa vezető turisztikai térsége, a turizmus pedig legyen továbbra is a hazai gazdaság húzóágazata – közölte a turizmus világnapján, szeptember 27-én a Magyar Turisztikai Ügynökség.