Megváltozott a dolgozó fiatalok megítélése, kevesebben érzik magukat megbecsültnek a munkahelyükön – derül ki a K&H ifjúsági indexéhez készített reprezentatív felmérésből, amely a második negyedévben többek között azt vizsgálta, hogyan érzik magukat a 19-29 éves korosztály alkalmazottként dolgozó tagjai.

A kutatás eredményei szerint 2021 második negyedévében a dolgozó fiatalok 39 százaléka érezte magát megbecsültnek a munkahelyén. Ez szignifikáns csökkenést jelent a 2020 utolsó és 2021 első negyedévében mért 48, illetve 49 százalékos eredményekhez képest. Az utóbbi két időszakban mért arány rekordértéket jelentett a felmérés 2012 óta íródó történetében.

Fotó: PuzzlePix/Shutterstock

A megkérdezett fiatalok valamivel több mint harmada 34 százaléka – átlagosan érezte magát az állásában, míg 16 százalékuk nem igazán érzett megbecsülést, 11 százalékuk pedig egyáltalán nem.

Az elégedett fiatalok számának csökkenése, valamint a megbecsültséget hiányolók magas – 27 százalékos – aránya egyben üzenet is a munkáltatók felé. 

A jelenlegi munkaerőpiaci kilátások szerint ugyanis egyre fontosabbá válik a vállalkozások, szervezetek számára az, hogy meg tudják tartani a munkaerőt. 

A legfrissebb hivatalos adatok szerint 

az idén fokozatosan csökkent az úgynevezett potenciális munkaerőtartalékba tartozók száma – ők azok, akik az üres álláshelyeket betölthetik a következő időszakban, azaz feszesebbé válhat a munkaerőpiac, több szektorban hiány alakulhat ki. 

A munkaerőhiányos helyzetben az alkalmazottak megtartásában a fizetés mellett fontos tényező, hogy a dolgozók mennyire érzik hasznosnak, megbecsültnek magukat.