A héten fogadta el az idei első félévet vizsgáló tanulmányát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, mely arra a megállapításra jutott, hogy ezen idő alatt 3051 új hirdetés került a TV-nézők szeme elé, amit 4,2 milliószor ismételtek – írja az Infostart.

A hivatal kommunikációs igazgatósága hetvenhat televízió adását vizsgálta a kutatás során, mely azt is megállapította, hogy 

az összes reklám kicsit több mint fele (55,6 százaléka) volt újdonság, ami enyhén magasabb arány mint a tavalyi.

Az új reklámok leggyakrabban – az esetek 43 százalékában – az általános szórakoztató csatornákon (mint például a Viasat3, a Cool TV, a Comedy Central) kerültek a nézők szeme elé és azok láthatták az új reklámokat elsőként, akik álmatlanságban szenvednek. 

Fotó: Shutterstock

Az új reklámok több mint 80 százaléka hajnal 2 és reggel 8 között debütált a televíziókban.

A legtöbb reklám hasonlóan a tavalyi évhez hasonlóan a kereskedelmi szektort népszerűsíti – idén az új reklámok 41,6 százaléka volt ebbe a kategóriába sorolható, szemben a tavalyi 39,3 százalékkal – amit a gyógyhatású készítmények (az  új reklámok 12,7 százaléka), az élelmiszerek (7,7 százalék), a szépségápolás (5,1 százalék) és a szolgáltatások (4,4 százalék) követnek, míg a szabadidőszektor (4,2 százalék) évek óta visszaszorulóban van.

Több reklám hangsúlyozza a termék vagy szolgáltatás hazai voltát mint tavaly: idén az ilyen hirdetések aránya 6,4 százalék volt a tavalyi 4,9 százalékkal szemben. Ugyanakkor csökkent a kifejezetten nemi alapon szegmentáló hirdetések aránya, a tavalyi 9,1 százalékról 7,9 százalékra. 

Ezen reklámok túlnyomórészt (83 százalékban) a nőket célozták meg és témájuk közel fele (46 százaléka) a szépségápoláshoz kapcsolódott. 

A hirdetések 4,3 százaléka kifejezetten a kiskorúakat célozta.